697. szám A Mi Kis Családunk

Szakács János

By

Terjesztő

Fedél Nélkül 2021. április 22. 697. szám

Kéthetente a hét közepén két dolog fix a szerkesztőségben, amin nem fog sem eső, sem hó, sem kánikula: megjelenik az új Fedél Nélkül lapszám és megjelenik a Szakács Janó is, mert lételeme a segítés. Márpedig a temérdek újság behordásához bizony elkél a férfierő és annak sosem vagyunk híján, ha itt a Janó.

Az ezt követő mozdulata is borítékolható, fellapozza és elolvassa a friss újságot a „Közvetlenül segíthetek” rovatnál kezdi és megnézi, miben tudna segíteni a sorstársainak.

Szerzett így már vércukorszintmérőt cukorbeteg terjesztőnknek, mert nála valahogy mindig a másik az első. Mindemelett szerény és ragyogó tiszta szívű, ezért is eresztettem a bemutatót most kicsit bővebb lére, mert magától ezt sosem mondaná el. Következzék tehát a Janó, a legprofibb adományszervező, Szenes Iván rajongó, csupaszív terjesztőnk:

1979-ben születtem, van egy ikertestvérem, ő lány, nagyothalló. A gyerekkorunk nem volt túl könnyű, a szüleink elváltak, sok albérletben laktunk, kisegítő iskolába jártam.

Most is együtt lakunk a testvéremmel, próbálok neki segíteni, van 3 gyermeke, egyikük még velünk lakik.

Ő is dolgozik, én is szoktam egy kertészetben, ahol a főnök meglátja, ki miben jó és meglátta, hogy én ügyes vagyok takarításban, pakolásban (mert az adományszervezést még nem látta! a szerk.), szeretek időseknek segíteni a bevásárlásban.

Fogyatékossági ellátásom van és ezt egészítem ki az újság árulásával. Kilenc éve vagyok körülbelül FN terjesztő, az aluljáróban kérdeztem meg, hogy mi a módja a bekerülésnek, megtetszett és felvettek. Szeretem az újságot, mindig el is olvasom, nem csak árulom. Hála Istennek vannak barátaim a vevők között is, én tárgyakról nem is annyira álmodom, inkább arról, hogy szeretet és barátság van a világon.

Amikor megtudtam, hogy én lettem az „Év Terjesztője” 2. helyezett, el sem tudom mondani, milyen boldog lettem. Mintha Szenes Iván-díjat kaptam volna, nekem ez olyan.

Mert az év legszebb napja és legnagyobb ünnepe nekem a Szenes Iván emlékest a Józsefvárosban. A kedvenceim az Apostol együttes, a Cini és a Korda házaspár. Tőlük mindig boldog leszek!

Ha a Szenes Ivános pólóm van rajtam, az szerencsét is szokott hozni, többen veszik az újságot, pedig a vírus miatt érezhetően kevesebbet adok el még az Örs vezér téren is, ahol árulom és ami pedig nagyon forgalmas.

Az olvasóknak azt szeretném kívánni, hogy legyenek egészségesek, megértőek egymással, segítsék egymást, ahol tudják és figyeljenek oda egymásra. Magamnak meg sok szerencsét szeretnék!

szöveg: Nuszer Mirjam Johanna
fotó: Kósa Krisztián

terjesztői sorszám: 1705
regisztrált lapterjesztő: 2012. óta
pálya: Örs vezér tér, Szenes Iván tér

You may also like