Bacskó Tünde pécsi színésznőt több, mint két éve ismerem, tavaly óta együtt is dolgozunk alkalmanként a Fapados Revü című produkcióban Fábián Gáborral és Takács Attilával. A vele készített interjú különösen fontos számomra. Közös ügyünk a hajléktalan emberek helyzetéről, mindennapjaikról tájékoztatni a jobb helyzetben élőket.
„Mindig az egyén szenved”
Humoros, könnyed előadás egy nehéz témáról
Bacskó Tündével beszélgettünk
Fedél Nélkül 2021. április 22. 697. szám
Hol és hogyan töltötted a gyerekkorodat?
Debreceni lány vagyok, az érettségiig ott éltem. Hárman vagyunk testvérek, mindhárman lányok. Én vagyok a legnagyobb, én tapostam az utat mindenben: balhékban, fiúkban, önmegvalósításban. Mély, erős kötelék van köztünk a tesóimmal. Nagyon fontos kötődés, mint a férjemmel és a gyerekeimmel.
Hogyan jutott eszedbe, hogy színházban dolgozz? Már gyerekkorodban is éreztél erre késztetést?
Igen. Már egészen kicsi koromban versmondással, énekléssel sokat szerepeltem. Negyedikes lehettem, amikor az iskolai színjátszó kör vezetője elvitt minket egy előadásra, amit gyerekek játszottak, a Várhidi Attila által vezetett Debreceni Főnix Diákszínpad egyik előadása volt. A Pál utcai fiúk színpadi feldolgozását láttuk zenés változatban. Az olyan fergetegesen csodálatos élmény volt, hogy végigbőgtem az egész délutánt! Örömömben! Eldöntöttem, hogy én is oda akarok járni és ezzel akarok foglalkozni. Az az előadás volt, ami megnyomta bennem a gombot. Ezzel eldőlt a sorsom. Jelentkeztem, föl is vettek. Így „sínre került az életem pályája”, azóta sem sikerült semminek letérítenie róla. A színház, mint Ügy és a szakmai alázat itt ivódott belém.
Mik voltak a legkedvesebb szerepeid?
Sok kedves szerepem van. Diákszínjátszó koromból van egy pici epizódszerep: a Toldiban hatodikos kislányként anyát játszottam. A cseh vitéz által legyőzött két fiú anyját, aki elsiratja fiait a temetőben. Ez volt az első „komoly” női szerepem. Igen jól sikerült és ez nagyon motivált engem. Ennek az Anyának csupán egy versszaka van a Toldiban, mégis nagyot lehetett vele dobni. Mint a 2011-es Filmszemlén, amikor a Legjobb Színésznő Díját kaptam. Csupán 8 percem volt a filmben. Aztán a Makrancos Katát nagyon szerettem még Debrecenben, Pécsett Sally Bowles-t játszhattam a Cabaretban, Hajdú Szabi Tamara-jában Gerdát, itt, a Pécsi Harmadik Színházban Spiró: Prah című darabjában a Nőt, a Piszkavasban Maureen Folan-t. Ezek mind nagyon kedves és fontos szerepeim, de még hosszan sorolhatnám. Például a Jóban Rosszban-ban Mázsa Mari. Hál Istennek nagyon színes a paletta. 2006-ban volt egy nagyon izgalmas vállalkozás itt Pécsett, az Árnyékszínház. Egy éven keresztül tartott a próbafolyamat, lényegében próbahely nélkül. Összművészeti előadás született, melyben Ilsét játszottam, a társulat vezetőjét a Hegyek óriásai című Pirandello darabban. Aztán a Székek című Ionesco előadásban Hargitai Iván megfordította a szerepeket, a Férjet játszottam én, egy fiatal egyetemista srác játszotta a Feleséget. Isteni előadás volt! Sok dolog van mögöttem, amikre szívesen emlékszem vissza. Sőt, büszke vagyok! Például most a Szociopolyban mindenki több karaktert játszik, ötöt, hatot. Mindegyik figurámat nagyon szeretem, sikerült őket úgy magamra húzni, hogy szívesen legyek a bőrükben.
Volt olyan szereped, amit nagyon utáltál?
Nem, nem volt.
Olyan volt, amikor elolvastad a szövegkönyvet, azt mondtad, ez rettenetes, a végén mégis megkedvelted?
Nem. Olyan volt, amiből nem tudtam, mit lehet majd kihozni. Az volt az első benyomásom, hogy semmit. Azt ugye kevésbé szereti először az ember. De végül minden feladatomban született valami kapocs, ami miatt szerettem játszani.
Olyan szereped volt-e, amitől féltél, hogy nem tudod megcsinálni, vagy nem a te karakteredhez illik?
Igen. Volt olyan, amiről úgy éreztem, nem az én karakterem, illetve én nem tudok azzá válni. De a próbák során valamit találtok a rendezővel, amitől mégis kicsit a tiéd lesz a szerep. És igen, olyan is volt, amitől tartottam, hogy én ezt nem tudom megugrani. Például a Piszkavasban a Maureen. Nagyot birkóztunk egymással, a szerep meg én, aztán csak sikerült vállvetve végigmenetelni rajta. Egyszerűen be kellett látnom, hogy muszáj őszintének lenni magammal és kiásni a mélyen elföldelt fájdalmakat, kudarcokat magamból, hogy a szerep életre keljen. Nagy munka és katartikus élmény.
A Tandem Színház kinek az ötlete volt?
Úgy jött létre, hogy Fábián Gáborral összehozott minket a sors a pécsi Szociopolyban, aztán több másik előadásban is alkotótársak lettünk. Sokat beszélgettünk, hogy van szabad kapacitásunk, energiánk, ötletünk, de nincs rá fórum, társulat, ahol ezeket kamatoztassuk. Hát csináljunk mi ketten egy mini társulatot! Ez történt 2019 tavaszán, így májusban megalapítottuk a Tandem Színházat, októberben pedig hivatalossá is váltunk egyesület formájában. Rengeteg közös mondanivalót találtunk, amiről mindketten fontosnak tartjuk beszélni! Gábor akkor már rendelkezett a Bringa-verkli csodahangszerrel, meg azzal az ötletével, hogy hajléktalan költők által írott versek megzenésítésére felkért zenészeket. Már rendelkezett pár kész dallal is. Ehhez nekem nagyon könnyű volt csatlakozni. Engem rettenetesen fölkavarnak, megmozgatnak, az igazságérzetemet borzasztóan irritálják ezek a témák, amikkel elkezdtünk foglalkozni! A kirekesztettség, a periférián való létezés, a kiszolgáltatottság. Mindettől mindig az egyén szenved, soha nem egy arctalan massza problémái! Tehát fontos, hogy ezek a hajléktalanságból érkezett versek és novellák színpadra és közönség elé kerüljenek! Így jött létre az első verzió a Fapados Revü című előadásból. Majd a nyár folyamán bővítettük, két EKH tag, Hocsi és Taki személyében (Az Első Kézből a hajléktalanságról program tapasztalati szakértői, előadói – szerk.). Ők is aktív résztvevői immár az előadásnak. Szerintem sokkal erősebb és izgalmasabb, hogy a dalok és versek kiegészülnek az ő jelenlétükkel. A valóság és a költészet elegyével nagyon erős előadás született!
Nem gondoltatok arra, hogy akik megnézik ezeket az előadásokat, többnyire empatikus emberek? Akikre hatni kéne, akik nem figyelnek a másikra, akik nem törődnek azzal, hogy hatalmi eszközökkel kiebrudalnak embereket az otthonaikból, azokhoz nem jut el.
De igen! Nekem ez kezdettől fogva mániám, hogy azokhoz a körökhöz eljuttatni, akik maguktól nem néznék meg ezt az előadást. A humor a kulcs. Megpróbáljuk mintegy sztaniolba csomagoltan eladni. Úgy is hirdetjük, hogy humoros, könnyed előadás egy nehéz témáról. És valóban az is! Az irodalmi művek közt is találtunk a drámaiak mellett nevettetőt, és Hocsi és Taki derűs, önirónikus előadásmódja is nagyon szórakoztató. Meg hát nem bízzuk a véletlenre, gimnáziumi osztályok az egyik cél. Az iskolánál kell elkezdeni a változtatást a fejekben. Én bizakodó vagyok!
Mik a terveid a jövőben?
A jelenlegi állapotok miatt sok minden meghiúsulni látszik. Nekem most három próbafolyamatom is elmaradt a Pécsi Harmadik Színházban. Csupa olyan előadás, amit nagyon fontosnak tartok. De a Tandemmel dolgozunk. Az online játszás kapujában állunk a Visszhang című előadásunkkal, ami az addikciókra épül.
Köszönöm a beszélgetést!
fotó: Franczia Yvonne
