Az elfáradt szerencse otthagyott az úton
Már akkor sem segít, ha térden csúszom
Eddig jött velem, s néha kezet nyújtott
A vastag posványból jó párszor kihúzott
De aztán magam lettem, könnyű árva
Bolyongok most egyedül a nagyvilágban
Ha valamit elém dob kegyesen a sors
Felveszem büszkén, de maradok adós
Ingyen semmit nem ad a kőkemény élet
Inkább elveszi a megmentő féket
Rohanjon a szegény vad lejtőn a mélybe
És fázzon ingujjban a csikorgó télbe
De ma már nem jöhetnek a titkos álmok
Mert sötét éjszaka is éberen vigyázok
Nehogy a nagy szerencse hamis csillaga
Elvigyen, ahonnan nem megyek sehova