690. szám Vers

Őszült vallomás

By

Ne búsulj kedves!
Emlékek áradása ne szüljön könnyet.
A jelen bár megkopott,
én ma is, ráncokra hajolva
ugyanúgy csókolom kezed.
Magamba szívtalak,
mint hajnal harmatát a fák,
mint tiszta áhítatot az imák.
Ha néha még kacagsz,
tán már nem oly harsány,
de benne bong ifjúságunk.
Nem lehetsz tévelygő árnyalak,
örökre lelkembe zártalak.

Őszült könnycsepp vagy bennem,
ráncban lassan csorduló
gyöngyfényű apró tenger.
Arcomról sós harmatként
csöppensz múltamból elém
s redőkben ott ragad
tanúnak a száraz só
megkövült fehér nyoma.
Simultan lapul bennem
régi kacajhullámod:
A tóvá csöndült tenger.

You may also like