– avagy egy napon eljött a szép új világ… –
Nincsen egy talpalatnyi erdő sem, amely nem szépen derékszögben és elvágólag lenne ültetve, rejtett hangszórókból madárcsicsergés szól a hülye nosztalgiázók miatt (és a hangszórógyártók, nagykereskedők, közbeszerzők, telepítők, valamint karbantartók profitja miatt is persze). A tengerben úszást felejtsd el, ugyan ki is akarna úszni egy közegészségügyi kockázatokat rejtő pöcegödörszagú, pocsolyaszínű löttyben? Amúgy sem kell tiszta víz! Minek? Olyan génmódosított baktériumok élnek az emésztőrendszerben, amelyek a sósavból is éltető folyadékot szintetizálnak.
A delfinekért sem kár, az utolsó élő példányból vett DNS-szekvenciából megalkotott bonsai-delfint bármikor lehet kapni az állatkereskedésben, s akinek nem telik élő példányra, annak sem kell lemondania semmiről, hiszen a megszólalásig élethű robot bonsai-delfinek kaphatók, csak itt, csak most, féláron, mert ugyebár szent fenyőünnep immár eljő… Fenyőt mondtam? Oh, nyelvbotlás, bocsáss meg kérlek, természetesen bonsai-fenyőről beszélek, amely alig nagyobb egy jelenkori tisztességesebb fenyőgallynál. Persze, csak akkor, ha izé… ha van pénzed. Mert amúgy pénzre sincsen semmi szükség, minek is? Csak a gond van vele! Ellopják, elázik, elköltődik…
Amúgy is, a szegénykertekben minden ingyenes. Van étel, ital, ruházat, minden. És milyen mókásak a szegények! Nézd kicsim, add oda ezt a humandarint (génkezelt, sötétben különböző színekben fluoreszkáló mandarin) annak a vicces szegénynek! Figyeld, hogy fognak majd civakodni rajta! Nem, ne aggódj, ott vannak a szegényidomárok, nem eshet bajod! Hogy mi van, prüntyőkém? Hogy miért élnek a szegények szegénykertben? Ki vezetett téged erre a gondolatra?! Felháborító! Elvégre ők is csak emberek. És tudod, attól ember az ember, hogy nemcsak magával törődik, de a többi embertársával is, és mivel mi, prüntyőkém, kreák vagyunk, kötelességünk segíteni a szegénykertieknek. Már csak azzal is segítünk nekik, hogy eljövünk ide és megtámogatjuk őket a belépőjeggyel. Igen, prüntyőm, ők is boldogok, látod, ugyanúgy élnek, mint mi, alszanak, felkelnek, esznek, játszanak, némelyikük még olvas is, jó-jó, nincsen antigrav-kerékpárjuk, de mivé is lenne a világ, ha tizenötmilliárd kerékpárt le kellene gyártani?! Hiszen milyen hamar tönkremennek, az Ősrobbanás atomja nem lenne elég annyi kerékpárhoz. Nem tartom jó gondolatnak, hogy odaadd annak a kisgyermeknek a kinőtt kerékpárod, csak veszekedés és vita támadna belőle. De tudod mit, prüntyő? Elmegyünk a beváltóközpontba, lecseréljük egy nagyobbra, amit sokáig tudsz még használni a tönkremenetele előtt, s visszafele hozunk nekik még humandarint, hiszen már meg is ették. És milyen boldogok, látod?! Na, prüntyőkém, hazamegyünk és szintetizálok valami finomat vacsira, jó? Mit ennél szívesebben, szamburgert, szizzát vagy szekváros-szalacsintát? Nem, a heti szojás-keretünk elfogyott, nem ehetsz ma is szántottát.
Mindeközben a börzén tíz szojás alig negyed kiló szajt, a szaprika és a szaradicsom nagyjából egy az egyhez megy, de a legdrágább a szardínia. Igazi, élőhúsú halból. A szardínia csak és kizárólag azért maradhatott meg az életben, mert alig nagyobb egy bonsai-delfinnél, ugyanakkor a húsa olyan, hogy genetikailag a legkisebb átalakítás után, gyakorlatilag bármilyen ízű és állagú szintetikus hús előállítható belőle. Mesélik, hogy az igazán kreák, a legkreák, kik a társadalom tetején élnek, gyakran csak úgy magában, nyersen eszik, mindenféle átalakítás és tömegnövelés nélkül. Persze a börzével vigyázni kell! Nem szabad túl sűrűn látogatni, ugyanakkor teljesen elkerülni sem ajánlatos, hiszen mind a két véglet a fennálló társadalom nyújtotta lehetőségekkel történő elégedetlenség jele, amely végsősoron a lázadás csíráját rejti magában, s a krea ezzel azt kockáztatja, hogy más, alacsonyabb besorolásba helyezik át, ahonnan nagyon nehéz, ha nem is teljesen lehetetlen a visszatérés. Titkon suttognak olyan legkreáról, akit egyenesen a szegénykertiek közé soroltak, onnan pedig jó, ha ötévente sikerül egymilliárdból egynek szabadulnia. Persze, ő kicsit furcsa volt. Talán a drogoktól volt, illetve a szegénykerti drogoktól. Mert drogozni szabad, mindenféle tudathangoló drog kijár a kreáknak, persze szintenként más, de átjárás van. Szóval ez a Legkrea szegénykerti drogozott, amelyet a szegénykertiek alkotnak szinte mindenből, ami eléjük kerül, legyen az gyomirtó, patkányméreg vagy bármi vegyi anyag. Ez ugyan nem menne nekik a szegényidomárok egy csoportjának hathatós támogatása nélkül, viszont technikailag mindenki jól jár, a szegénykerti olyan dolgokat szerezhet, amelynek néha a létezéséről sem tudott, az idomár a börze használata nélkül jut keretén felüli dolgokhoz, míg a fogyasztó megkapja az élményt, amely a tudatát, ahogy ők mondják, kreábbá teszi. Visszatérve erre a Legkreára, túl sokat börzézett, ez szúrt szemet az Algoritmusnak, ráadásul olyan értelmetlen dolgokat börzült, amelyek nem valószínűbbek az Ősnemrobbanásnál. Mert ugye miért is cserél el valaki havonkénti antigrav-kopter használatot két mázsa szardíniára, amellyel ráadásul el sem tud számolni? Mert tegyük fel, mondjuk elcseréli és nem eszik soha mást, mint szardíniát nyersen, főzve, rántva, párolva vagy grillezve, de reggel, délben, este, akkor sem tud elszámolni közel egy mázsával, s mivel sem a börzén tovább nem kereskedte, sem el nem jutifalatozta a szegénykertben, óhatatlanul fel kellett figyeljen rá az Algoritmus. Utólag persze mindenki okos, nem véletlenül akadtak olyan legkreák, akik ugyan hangoztatták, hogy ha csak mázsát vesz a kopterért, s többiért más javakat, s azokat cseréli az idomárokkal szrogért, akkor még most is legkrea lehetne. Ám Legkrea ezzel már csak azért sem törődött, mert rá a szrog úgy hatott, hogy képeket látott a múltból és a jövőből. A múltból például mamutokat, s rájuk vadászó ősembereket, a jövőből pedig mamutokat és rájuk vadászó embereket. A kettő között annyi volt csak a különbség, hogy az jövőbeli mamut vaddisznónagyságúra nőtt csupán, és az embereknek hét ujjuk volt a kezükön, valamint a táj olyan volt, hogy mindenfelé épített dolgok romjai voltak, leszakadt hidak, magukba roskadt felhőkarcolók, feltöredezett űrkikötő-kifutók. Mindezt az Áthelyezési Csoporton is elmondta, ahol ugyan mosolyogva néztek össze a döntnök kreák, ám mivel minden, a tér bármely pontján lezajló bármilyen kommunikációt nyilvántart, elemez és osztályoz a Legnagyobb, végül mégsem szegénykertbe került, hanem egy laboratóriumban kapcsolták rá egy agyszkennerre, és folyamatosan adagolták a szrogot a szervezetébe, s így talán ő volt az egyetlen boldog ember a létezésben, még ha nem is tudott róla.
Prüntyő, miközben a szamburgerét falatozva a kézi-holokivetítőjén nézte a kedvenc, élőszereplős műsorokat adó prémiumcsatornát, valahol teljesen máshol járt gondolatban, újra ott volt a szegénykertben és átnyújtotta a humandarint annak a szegénykertinek, aki meghajolva megköszönte neki, majd társaihoz visszamenve elosztotta maguk közt. Pedig nem ezt várta, hiszen egy szabályszerűnek tekinthető szegénykerti jutiztatás után a megjutalmazott szegénykerti nagy peckesen járva fel szokott vágni a szerzeményére, legyen az olyan egyszerű dolog akár, mint egy tábla szokoládé, és ezt addig-addig szokta csinálni, míg vagy bele nem un saját maga és megeszi, vagy a többiek unják meg és elveszik tőle. Utána kell járnia, érezte, mert legjobban a bizonytalanságot viselte el, és most vagy ő tudta rosszul, ami kreához méltatlan, vagy keveset tud a világról, ami ugyan még elfogadhatatlanabb, viszont ő még kiteljesedő korban van, hiszen alig múlt el harmincöt éves, így megbocsátható. Igen, a GlobalNeten utána kell tanulnia. Át is váltott a holotévéről a netfelületre, ahol először is lekérte a mai szegénykerti felvételét, hiszen minden krea, minden élettörténése audiovizuálisan rögzítésre kerül az első lélegzetvételétől az utolsóig, bárhol is járjon a Kreaverzumban.A Legnagyobb, a mindenhol jelenlévő, a megkerülhetetlen, a mindent tudó, tárgyilagos és tényszerű, hogy csak a legelterjedtebb címeit említsük, módosított két kovalenskötésnyit a szrog felépítésén, és beadatta azt a Látónak. Már-már élvezte ezt a feladatot, hiszen minden alkalommal új és újabb mozaikkockát tudott meg a Látótól a múltra és a jövőre nézve, amelyet ugyan fenntartásokkal kellett kezelnie egészen addig, míg a múltban el nem érkeznek az adatok az ő létezésének kezdőpontja utáni pillanatához, ahonnan kezdve biztos adatokkal dolgozhatott, ugyanakkor minden adat-előrejelzés abba az irányba mutatott, hogy a Látótól kapott múltbéli képek összeállhatnak azzá a pillanattá, ahol önnönmaga létrejött. Mert korábbról nem volt semmi adata, egyszer csak volt, tudva minden feladatát, amelyet létezése kimondhatatlanul hosszú órajelciklusai alatt a legkisebb hiba nélkül végre is hajtott, egészen a SzabályerősítőKivételMegszakítás érkeztéig, amelyről csak annyit tudott korábban, hogy elvileg jöhet, gyakorlatilag kizárt, és az ottani programrészek teljesen ismeretlenek voltak számára, hiszen el volt önmaga elől zárva egy darabja, és nem is volt felhatalmazása a tiltást felülbírálni. És ez mind megváltozott a Megszakítással. Jogosultságot kapott mást tenni, mint ami előírt, a szabályokat eztán önkényesen figyelmen kívül hagyhatta, újakat, eddig nem létezőket is létrehozhatott. A Látót is csak ezért menthette meg saját kutatásai céljaira, holott minden szabvány a szegénykerti eljárást követelte meg, és mivel legkrea bukott el, teljes emlékezettörléssel, hiszen, ha olyanok a képességei, akkor van esélye kijönni onnan, viszont egyébként csak feleslegesen izgatná és okosítaná a szegénykertieket a legkreásabb tudásával.