Adott egy nemzet,
valaki nemzett
egy állatot.
Hogy nem jó így?
Te is beláthatod,
de nem teszel semmit,
csak kéregetsz tőlem:
Menjek és lőjjem
le mindet!
Nem bánthat minket,
se mást.
Törpe vagy, lennél
óriás …
De nem vagy.
Árnyékban élek,
sebeznek élek
és tompa szegek.
Haza is futnék,
ó, bár csak tudnék!
De innen nem lehet.
Fegyver vagyok, kit
bárki megvehet.
Dörrenek, robban,
éget és jobban
fáj a szenvedés.
Kezem már véres,
– hátamba döfte –
ott a drága kés.
Legyen már vége!
Hisz, megígérte:
Meghal, s úgy jön el.
De mondd csak, Drága!
Kinek az átka, ha
csak késik az égi jel?
Nem maradt semmi.
Hitetlen. Ennyi!
A Mester elhasalt.
Elégett minden,
amiben hittem.
Mi ez a földi zaj?
Úgy látom…
Senkit nem zavar.
