Átvertek, megaláztak, kisemmiztek. Az én hibám. Én akartam válni, a lakást eladni, az árát elfelezni. Minden úgy történt, ahogy én akartam. A lakás árának feléből nem tudtam venni semmit. Akkor még dolgoztam, albérletben laktam. Valahogy meg kellett volna dupláznom azt a pénzt Ezerféle befektetést ajánlottak. Én választottam. A cég, amibe befektettem, pár hónap múlva fölszámoltatta magát. Tulajdonosa, munkatársai eltűntek. Rendőrség, bíróság, több éves lidércnyomás. Eredmény semmi. Persze, hogy ittam. Nem, ez nem igaz. Vedeltem. Hamar elvesztettem a munkahelyem, az albérletem, összes ingóságom. Utca. Kéregetés. Flakonos bor. Tizenhárom évig. Mindennap fölkelni, elcsomagolni a kartonlapot, szivacsot, ha van, takarót, ha van. Nappali melegedő. Fürdés, mosatás. Délben ingyenkonyha. Délután kéregetés, „kettes” (kétliteres flakonos bor) késő éjszakáig kéregetés, ivás. És a szégyen. Se rokon, se barát nem tudhatja meg, mi történt. A testvéreim a legkevésbé. Nem élném túl. Nem tudhatják meg, mekkora balek vagyok. Marad az utca, a kéregetés, a kettes. Aztán fapad (éjjeli menedékhely), amikor veszedelmesen hideg van. Néha egy-egy szoci (szociális munkás) megpróbált segíteni. Nem hagytam. A szégyen nem engedte. Az én hibám. Én döntöttem. Én viselem a következményeit. Időnként mégis sikerült valami jövedelmecskét elintézniük számomra. Akkor jöttek a haverok. Huszonkétezer forint egy nap alatt elolvadt, mint a viasz a kályhán. Másnap csak a másnaposság. Haver egy sem. Alkalmi munkák. Alacsony bér, tömegszállás. Csótányok és poloskák. Rosszabb esetben tetvek is. Reggelre eltűnt a cipőm. Nem mentem dolgozni. Szerencsémre nem volt kemény fagy. Mezítláb a Vöröskeresztig. Ócska cipő, de mégis valami. Munkahely ugrott. A kabátom is. Vissza a Vöröskereszthez. Két hét múlva, mondták, nincs, mert tegnap kaptam. Málta. Tíz számmal nagyobb kabát. A Dankóban sikerült elcserélnem. Megint utca, kéregetés, kettes. Tizenhárom évig. És a szégyen. Rosszullétek. Detox. Egyszer a belgyógyászatra vitt a mentő. Dr. Humor Hunor: Ha nem hagyja abba a piálást, legközelebb nem ultrahanggal, hanem mikroszkóppal vizsgálhatjuk a máját. Mégsem viccelt. Boncolás alkalmával előkerül a mikroszkóp. Folytattam. Az unalomig. Utca, fapad, kéregetés, kettes. Alkalmi munka. Piálás, kéregetés, szégyen. Rosszullétek. Detox. Rehab. És újból az utca, a szégyen, a kéregetés, a kettes. A legrosszabb a karácsony. Ellátóhelyek zárva. Fapadra korábban be lehet menni. Ha biztosan be akarok jutni, nem ihatok, vagy legalábbis nem sokat. Viszont akkor nem tudom elviselni önmagam. A szégyent. Halál! Hol késel? Tizenhárom éve késel. Nem tudom, hogy bukkant rám a nővérem. Egyszer csak itt volt, velem szemben. Tizenhárom éve kereslek, mondta. Gyere haza. Haza? Az mi? Nekem az utca, a fapad, a kéregetés, a kettes a haza. Hülye vagy. Ezt mondta. Hazamentünk.
2018 JANUÁR 1. DÍJ
