Megyek előtted, futok utánad,
ha bátran kísérsz, nem érhet bánat.
Tépett lángomban karold át vállam,
nélküled nehéz sötét szobámban…
Kitárom egyszer azt az ablakot,
miért lopta el tőlem a Napot?
Hűséges társam maradtál, remény,
jó csak te vagy hozzám s a hajnalfény.
Roskadó part, kedves árnyék kísér,
Megcirógatnám, fénye földig ér.
Messziről integetve fut, látom,
furcsa hajnal az otthoni fákon.
Szálfa a lábam, húznak a rögök,
a lelkem folyton fényért könyörög.
Közlegény-költő! Őrségben állok!
Kettőnknek őrzöm e rút világot!