656. szám Széppróza

Kisiklott élet

By

Kóválygott az utcán. A kirakatokat nézte. Zsebében csak egy ezres volt. Sápadt, beesett arca a járókelők szemében feltűnő volt. Ki lehet ez az ember? – gondolták. Már éhes nem volt, egy étteremben megebédelt, bár elég szerényen. Krumpli levest evett zöldborsófőzelékkel. Nem adódott sehová mennie. Hová is mehetett volna lehajtania a fejét?

Elkóborolt apja sírjához, ki a temetőbe.

– Az életedről van szó! – hangoztatta annak idején az apja.

De talán már megbocsájtott neki. Már amennyire tudott, mert egy kisiklott életet nem olyan könnyű megbocsátani.

De nem is ez a fontos. Nem ezért ment ki a temetőbe. Valami hajtotta. Hiszen szerette az apját. No persze gyűlölte is. De ennek már most vége. Az emlékek lila köddé váltak. Most már csak fedél kellett volna a feje fölé. A sír felett elmélázott. Nagy gondolatok jártak a fejében. Az élet­halál kérdései őt sem kímélték.

– Vajon a mennyben vagy?

– Vagy a pokolban?

Igazából ez nem is érdekelte. Bánatosan cammogott kifelé a temetőből, egy óvoda felé vette az útját.

Az óvodához érve az óvónénin fennakadt a szeme. Milyen csinos nő volt. A gyerekek esztelen rohangáltak fel-­alá, eszébe jutott, – mikor ő ennyi idős volt, már akkor sem volt ilyen pajkosan, felhőtlenül vidám. Keserűséget cipelt már akkor is magával. Jól emlékszik, hogy sohase játszott a többiekkel. Mint ahogy az iskolában is kitaszított volt.

Miért ver a sors egyeseket ugyanúgy gyerekként, mint felnőttként? Nem tudni erre a választ. Vannak született balsorsúak. Aztán tovább bandukolt, egy építkezésnél megállt. A kőművesek mondták neki, hogy menjen innen, útban van, akadályozza őket a munkájukban. Végül a Lánchídhoz ért.

Másnap egy hajléktalan ember a Duna partjánál egy fekvő embert lát. Kihúzta a Dunából, megmatatta, de nem sok mindent talált a férfinál. A kisiklott életű ember volt az.

– Így végezni? – kérdezte még a hajléktalan ember is.

Aztán a rendőrök, mentők kijöttek. Elvitték a hullát. A hajléktalan ember mindent látott és örült – belül – a szíve mélyén –, hogy ő még nem is akart öngyilkos lenni.

Aznap berúgott, a kocsmában énekelt és táncolt önfeledten, hogy tud örülni mégis az életnek…

You may also like