HÁLA, AJTÓ ÉS NAPSUGÁR

Több évig vidéken éltem és ebből kifolyólag nem volt személyes kapcsolatom a hajléktalansággal küzdő emberekkel. Múlt év júniusában kerültem fel Budapestre abba a szeretetotthonba, ahol huszonöt évvel ezelőtt már dolgoztam. Egy alkalommal rádióban hallottam Szalai Kriszta Maradjunk annyiban c. monológjáról.
Erről az előadásról írtam le személyes benyomásom.
Ebben a megromlott világban is van miért hálát adni. Nem kell mindjárt nagy dolgokra gondolni. Elég, ha csak a művésznő Maradjunk annyiban című monológja hallatán elgondolkodunk egy kicsikét. Ezt tettem én is. Mikor eldöntöttem, hogy meghallgatom, akkor még nem tudtam, hogy az előadástól mit fogok kapni. Eljött az előadás napja. Párommal beültünk a színházterembe és vártuk a kezdést. Hallgattam és figyeltem. Figyeltem és hallgattam. Képzeletemben peregtek a filmkockák és magam elött láttam a valós történet eseményeit. Észre sem vettem az idő múlását, oly gyorsan elszállt az a két óra. A nézők közül hárman kaptak egy cetlire írt szót és el kellett mondani, hogy számukra mit jelent. Ezek: HÁLA, AJTÓ és NAPSUGÁR.
Sokszor eszünkbe sem jut, hogy hálát lehet adni és hálásak lehetünk valakiért és valamiért. Van miért. Élnek körülöttünk olyan emberek, akikben még létezik a segíteni akarás. Ezekért is hálásak lehetünk. Az ilyen emberekért mindenkor hálás tudok lenni, mert nem önző lélek hajtja őket. Jónak lenni jó még akkor is, ha a világ kigúnyol és bolondnak néz. Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy azt tedd, amit szeretnél, hogy veled is tegyenek mások. Nem nehéz így élni, pusztán csak akarni kell, de ez a fejben dől el egy gondolattal, apró pici figyelmességgel. Amilyen gyorsan lehet, cselekedetté kell átalakítani és meglátod, hogy milyen jó érzés a másiknak segíteni, örömet szerezni. Kicsit elkanyarodtam, de ez kikívánkozott. Hálás vagyok azért is, hogy kinyílt előttem egy ajtó.
Akkor este jó néhány embernek is kinyílt az ajtó. Azon belépve egy sokszor megalázott életút tárult elém. A valós történet szereplője egy hajléktalan hölgy, aki kinyitotta a lelkének ajtaját. Többször volt már mélységekben. Élete is forgott veszélyben. Annak ellenére, hogy hajléktalan, soha sem került olyan mélységekbe, hogy onnan többet ne tudjon kikerülni. Az ő élete erőt ad és számomra megmutatta, hogy egy hajléktalan is lehet hasznos tagja a nemzetünknek. Hogy miért? Mert ahol tud, segít társainak. Az előadás alatt az ajtón át áradó napfény elgondolkodtatott.
Az ajtón át áradó napsugár éreztette hatását. Fényéből erőt meríthetünk a mindennapi életünkhöz, de el is gondolkodtat. Sok-sok kérdést tesz fel. Amire magunknak kell megkeresni a választ, és ha megkaptuk, akkor, mint tükör továbbítani a fénysugárral azt. Ez a fény ráébreszt a mai magyar valóságra is.

0