Civilizáció
Némán, miként nagy álmok tanúja: a hold;
alig él itt virág, a világ elpakol;
későn rebbensz már, tetted vádlón jósol:
életed – hazug menny! Vagy a dörgő pokol!
Szerelmek fölött nem rózsaág bókol;
„szentimentális” szél ipari gázt sodor.
csavar orrot, belet s míg tüdőm lélegez,
bomló agyam üvölt és elgondolkodom:
mint Neander-völgyi, kinek a képére
kiült véletlen az értelem végzete:
téboly! S büszkén lettünk tékozló észlények!
Hogy mindezektől örök-messze szállok,
keresem kicsiny Otthonomat régen, mert
megfásultan már, megnyugvásra vágyom;
az álmok zöld és néma völgyét járom.
