A négyes úton várakoztunk. Tudtuk, hogy erre fognak jönni, Záhonynál lépték át a határt. Csak ez az álarc. Melegem van benne. Izzad a tenyerem, ahogy markolom a vasrudat.
Mellettem Jenő áll. Látom, neki is melege van, pedig épp, hogy felkelt a nap. Jenő toporog. Ideges, szerintem ő sem bírja az álarcot.
A szemük. Ahogy tudnak nézni. Néha felnyerít egyik-másik, de egyébként csendben vannak. Azt mondják, Németországban egy nagy késsel vágják át a torkukat. Mások szerint fejszével intézik el őket, előbb egy zsákot húznak a fejükre.
Tudtam, hogy Kamaz lesz. Megérzem az ilyesmit. A sofőr is izzad. Verítékcseppek gördülnek le a homlokán. Az utat figyeli. Jobban járna, ha minket nézne.
Intek Jenőnek. Azt hittem, nem áll a helyzet magaslatán, de odalöki a fatörzset. Szinte sikítanak a fékek, a sofőrt a kormányzás foglalja le, amikor felugrok, és a vasrúddal belecsapok a szélvédőbe. A lovak nyerítenek, ki akarnak szabadulni. Mindjárt mehettek.
Gyuri leszakította a plató oldalát. Nagyon erős, nagydarab állat ez a Gyuri. Én meg addig szétvertem a fényszórókat.
A lovak hegyezték a fülüket. Érdekes, elsőnek az indult meg, amelyiknek vérzett a lába. A többiek utána mentek a rétre. Belenéztem a napba.
Megfájdult a fejem.
2019. augusztus, második díj
