Fedél Nélkül Könyvek

Móritz Mátyás: Hány nap még a világ?…

By

A szerző első önálló kötete, eddigi munkásságának legjobb darabjait adja közre, versek és novellák való világunkról, számos téma köré csoportosítva.

Előszó:

Üvöltve mormolt imák

A Fedél Nélkül Könyvek sorozat 6. darabját fogja kezében a kedves Olvasó. Eddigi köteteink szerzőiről egyaránt elmondható volt, mindannyian személyes tapasztalatból ismerik az otthontalanság érzését (akkor is, ha azóta esetleg nagy magasságokat is megízlelhettek). Móritz Mátyás sosem volt hajléktalan, tapasztalatból nem ismerheti ezt a közeget, a témával foglalkozó versei mégis oly hitelesek, hogy amíg nem ismertem személyesen, nem is hittem el, hogy stabil lakhatása, rendezett élete van. Hogy lehet ez? Sokat tűnődtem rajta kapcsolatunk majd évtizede alatt, és alkotásai adták meg a választ. a szerző szinte gyermekien naivnak látszik, amikor szembesül világunk igazságtalan, kegyetlen, becstelen oldalával, letaglózva áll előtte, a megváltoztathatatlanság tehetetlenségének súlya a földbe döngöli. Kérdéssé válik, hogyan élhet itt tovább, a bizonytalanság érzése minden sejtjét eléri, leforrázva, otthontalanul áll a világban. Éppen azt éli meg, amit a tegnap utcára került ember.
Elmondhatatlanul mély megdöbbenést. Ezt a súlyt nem viseli némán. A szerző alapvetően csendes, nyugodt személyiségével ellentétben szövegei karcosak, nagyon is hangosak, ahogy a földbe ragadt ember üvölt az ég felé segítséget kérve, de alig remélve. Szavait hiperérzékenysége, beleérzőképessége teszik ennyire hitelessé. Óriási a súly, rengeteg az együttérzésre vágyó élőlény, rengeteg szó segít csak ezt feldolgozni. A földbe ragadt ember folyamatos, minden élőlény üdvéért mormolt imáját látom. Amolyan bódhiszattvai tehervállalást.
Igen, Móritz Mátyás rendkívül termékeny alkotó, olyannyira, hogy első kötete sem lehetett -a talán megszokottabb- füzet formátum. Majd tíz évet tölt meg.
Alkotó és szerkesztő harcát így is győztesként élem meg, ha a kimaradt alkotások számát nézem. Ha a szövegüket, keseredik a győzelem íze. Nem lehet nem észrevenni, a kötet tartalma egyben a szerző tisztelgése családja előtt, a verseket testvére, Gabriella fotói illusztrálják, a borító, a hátoldali vers a szülőkhöz szól. Szövegeiből kiderül, tudja, nélkülük elveszhetett volna.
Első kötete, nem az utolsó.

Kepe Róbert

Kiadó: Menhely Alapítvány

Oldalszám: 221

Megjelenés: 2018.

Méret: 148 mm x 210 mm

Kötés: Kartonborított, ragasztott

ISBN: 978-615-80999-2-9

Sorozat: Fedél Nélkül könyvek 6. ISSN 2631-1879

Ajánlott fogyasztói ára: 2500 Ft

A kötet kapható a Fedél Nélkül Szerkesztőségében és az utcalap terjesztőinél, valamint az Írók Boltjában.

 

Devortium

Hommage á’ Gy. G., M. Gy.

 

Rátok szomjazva, sokszor vérhullatásos

kettőnk előtt, minden ösvény és minden út,

a szíveinkre borított emlékekkel

vívjuk csak magunkkal, az irtó háborút.

Az irtó háborút, ami nem is tudjuk,

hogy mióta tart, hány eszeveszett éve;

mióta harangvirág lett az ágyatok,

a földtől távol, az omló föld ölében.

Azóta száz hullám zúgott át felettünk,

és világunk százszor rengett alattunk;

a lelkeink alá rejtett gránátokkal,

mosolygó élőként csak ritkán aludtunk.

Vérhullatásos sokszor minden egyes út,

merre mi járunk, a két szomjas csavargó;

hol egy árny áll minden kereszteződésnél,

kezeiben az embert kaszáló sarló.

You may also like