Fedél Nélkül Könyvek

Gellért András: Befalazott csőgörény

By

A szerző első önálló kötete, majd 150 groteszk, melyek napjaink problémáit magával ragadó derűvel és rendkívül pontosan ábrázolják. Wahorn András borítójában, Müller Péter Sziámi előszavával.

A kötet második, változatlan kiadása a Fedél Nélkül terjesztői javára.

Előszó utóhangon

Ez a könyv megérdemelne egy rendes előszót. A világ első rendes előszavát. Minden eddig írt előszó csalás volt. Igazából egyik sem volt előszó. Utószók voltak. Azután írták meg őket, hogy elolvasták a könyvet, amihez kellettek. Tehát csak úgy előre rakták őket.

A rendes előszó a könyv előtt születik. Talán meg is tudtam volna írni, ismerem a szerzőt, és pár részletet is olvastam már korábban. Mindegy, lekéstem. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy felvettem a könyvet, és aztán nem bírtam letenni. Ezzel minden eldőlt. Az előszóból végleg utószó lesz.

Természetét tekintve a Befalazott csőgörény olyan, mint az Ezeregyéjszaka, Gellért András pedig sokban hasonlít Seherezádéra. Annyira megejtően mesél a kaktusznőről, a rákbetegeknek kaszinót építő pénzemberről, az idősödő pénztáros-családanyáról, akibe beleszeret a világsztár futballista vagy éppen a szánkós ámokfutókról, netán Ábelről, az átképzett szellemirtóról meg a süket hifi-gyűjtőről, hogy mindig azt érzi az ember, a következő is kell. Meg még a következő. Meg még egy, amíg csak el nem érünk Tiborig, aki szart szippant, majd végül Tiborig, aki megint szart szippant.

Ez az előszó is kamu. Utószó, mert, ahogy mondtam, előtte elolvastam a könyvet. Így se jártam rosszul. Belemerülhettem egy olyan ember gondolkodásmódjába, aki „nem az emberek emlékezetében, hanem a saját nappalijában akar élni”.

Gellért András mélyre látó író, aki a mélyben és mélyen átélt traumákat és fájdalmakat képes könnyedséggel ellensúlyozni. Ha olvasod, ott találod magad az Örkény óta hiányolt tömény és invenciózus, derűsebb fajta groteszkben. Mindent lát, mindent kifiguráz, mindenen hagy nevetni és elagyalni. Fejcsóváló mosolytól a brutál röhögésig mindent megkaphatsz ezektől az egypercesektől.

Egy olyan országból tudósít, amely abszurdul hasonlít a mi mai valóságunkra, attól csak minimálisan, enyhe szellemképként mozdul el – de ezek a kis elmozdulások meghökkentő és ellenállhatatlanul mulatságos új szemszöget eredményeznek. A mottók elöl szoktak állni. Hálásan, a Befalazott  csőgörény  hatása alatt, önmagam epigonjaként hadd írjam ide utólagos mottónak, azaz rövid világ- és kötetelemzésnek: A helyzet – Gellért András szerint is – tragikus, de nem komoly!

Müller Péter Sziámi

A változatlan, második kiadás kiadója: Menhely Alapítvány

Oldalszám: 233

Megjelenés: 2019

Méret: 142 mm x 205 mm

Kötés: Kartonborított, ragasztott

ISBN: 978-615-00-3439-3

Ajánlott fogyasztói ára: 2500 Ft

A kötet kapható a Fedél Nélkül Szerkesztőségében és az utcalap terjesztőinél, valamint az Írók Boltjában.

A kötet második, változatlan kiadása a Fedél Nélkül terjesztői javára

You may also like