385. szám Széppróza

Tavasz van

By

Nem hiszem, hogy ezzel a címmel sok újat mondtam volna, de én nem a természet megújulására gondoltam, bár az is újra éled. Bizonyára sokan észrevették, hogy hallgattam jó ideje. Lehet, hogy némi magyarázattal tartozom a Kedves Olvasónak, hát megteszem. Az előző évet kissé szomorúan zártam, ugyanis megszűnt a beosztásom emberi mulasztás, avagy forráshiány miatt. Be kell vallanom, hogy igencsak magam alatt voltam, ugyanis nem szerettem volna visszakerülni sem az utcára, sem valamelyik szállóra, mert az albérletemet nem volt miből finanszíroznom. Több helyre jelentkeztem levélben, e-mail-ben, telefonon, meghallgatásokon is voltam, de szinte eredménytelenül. Hála Istennek, meghallgatásra talált az imádságom, és hiszem, hogy sokaké, akiknek fontos vagyok, mert olyan munkahelyre kerültem, amiről eddig még csak álmodni mertem, vagy még azt sem. Képzeljenek el egy több felekezetből összeálló keresztyén közösséget, ahol a rászorulóval feltétel nélküli szeretettel beszélnek, bánnak. A főnöknő a beosztottai beleegyezését kéri a döntéseihez, igazi team-munka folyik. Mindenki tudja a dolgát és senki nem vár, esetleg mutogat a másikra.
Ezzel a munkahelykérdésem megoldott lett volna, de a lakhatásom még bizonytalan volt, amikor is a gyülekezeti közösségem és az évfolyamtársaim két hónap lakbéremet és rezsiköltségemet fedeztek. Így a bérleményemben továbbra is otthon érezhetem magam munka után, szabadidőmben, tanulásomban. Egyszerűen hihetetlen együttérzést tapasztaltam, éltem át. Azért is okozott ez ilyen nagy fejtörést, mert hogyan tudnék másokon segíteni, ha nem látok ki a saját problémámból? Most valóban azt teszem, amihez – érzésem szerint – értek, szeretem, hisz’ tapasztalati tudásom van belőle, az elméleti részét most végzem és valószínű, hogy a hitemmel ötvöződve tudom tovább fejleszteni. Ezen a munkahelyen rehabilitációs női szálló, nappali melegedő és népkonyha működik. Attól függően, hogy hova osztanak be, hol van rám szükség, ott teljesítek szolgálatot. Egyáltalán nem egyhangú! Érdekes dolog az egészben az, hogy a valamikori utcán élő vagy a filmklubot látogató klienseim közül felbukkannak itt néhányan. Legjobban az éjszakai szolgálatot szeretem, mert én fogadhatom a hazajövőket, és az esti csöndességben együtt hallgathatunk meg egy-egy Istentiszteleten készült hangfelvételt. Utána még megbeszéljük a személyes problémákat, szükség esetén külön-külön foglalkozhatok a lakókkal. El sem tudják képzelni, hogy talán nincs olyan esetük, amihez hasonlót nem éltem át, ezért egyáltalán nem nehéz felkutatni a probléma okát, és közösen megkeresni a megoldáshoz vezető utat.
Csodálatos érzés, hogy valakinek én lehetek a támasza és segítsége ahhoz, hogy előbbre tudjon lépni. Sokan a(z) (keresztyén-)újjászületésüket nem tudják összeegyeztetni szégyenletes múltjukkal, de valahogy a kezdetekben én is ilyen jellegű nehézségeken mentem át. Mivel az én lelkipásztorom egy csodálatos ember, segített ezeknek a terheknek a levetkőzésében, a fejlődésemben úgy, hogy most már magam is segítő lehetek. A gyülekezetemben pedig elfogadtak olyannak, amilyen voltam, és mivel jól éreztem magam közöttük, igyekeztem változni, hogy ők is jól érezhessék magukat a társaságomban. Ezt a tapasztalatot pedig önző módon nem tarthatom meg magamnak, ezt tovább kell adnom, mert ez az az érzés, ami – ha adok is belőle – nem fogy el soha.

You may also like