565. szám Széppróza

Találkozás

By

Elnyomtam a cigarettát, mert jött a busz és pont, amikor felszálltam volna, láttam a túloldalon állni azt a lányt. Felemelte a kezét, mintha integetne nekem. Nekem, érted ezt? Azelőtt sosem láttam.  A kis 16-os már vonszolta magát az utasokkal, a lány pedig továbbra is ugyanúgy állt, majd az utolsó csigalassú autót elengedve átsétált oly kifinomult járással, akár egy manöken. Tarkómnál fogva magához húzott és hosszasan szájon csókolt. Mi a francot mondtál volna a helyemben? Belecsöppentem valami elképesztő művészfilmbe.
Szóval ledermedve hallgattam, míg ő továbbra is csak nézett szép ívű, sötétkék szemeivel, hozzám hasonlóan, mély, űrbéli csendben. Aztán kézen fogott, egészen természetesen, mintha évek óta párok lennénk, és a mellettünk lévő kávézóhoz vezetett. Megállt, gondoltam várta, hogy előre menjek. Némafilm? Rendben, annyi furcsaság van belegyömöszölve bőröndömbe, amit tragikomédiának hívnak, el sem képedve beléptem.
Mielőtt a pincér odaért az asztalunkhoz, végre megszólalt – figyelj, nagyon durva, ennyit: Unicum, jegeskávé. Elhajítottam az agyamat. Azt se tudom kicsoda, micsoda, erre meghívatja magát. Bár hülye vagyok. Fizessen a hölgy? Na de ez nem lett volna gond, hanem ahogy… Ugyanazt kértem én is. Szóra akartam bírni, mert ez nonszensz, abszurd, és minden fellelhető szinonimája a képtelenségnek; dráma a felfokozások feljebbfokozásáig.
– Ki vagy te? – kérdeztem. Jó darabig gyűrögette a szalvétáját, aztán csak úgy maga elé, akár ha sóhajtana: – Számít ez? Á, dehogy, a fészkes fenébe, dehogy számít, mormogtam magamban, elvégre mindennapos, hogy odajön hozzád egy idegen, aki (nem) mellesleg gyönyörű, megcsókol, randevúzik veled, mindezt tíz percen belül.
Legalább a keserű ital jólesően tompította zsibbadt idegeimet. Álmodom. Ez Hollywood, a Kallódó emberek c. filmet forgatják, Marilyn Monroe bolondítja Clark Gable-t.  Újabb, még édesebb csókjára „ébredtem”, épp törölte arcáról a kis könny-ereket, melyek lecsordultak szemeiből. Az ajtó felé indult – semmi köszönöm –, mégsem haragudtam. Hogy haragudhatnék arra, akin ilyen szomorúság ül, Istenem, jóformán elfelejt beszélni.
Ittam még egy 4 cl-est, kiléptem az eső mosta járdára, végtelenül ridegnek érezve a világot.

2016 január, 1. díj

You may also like