537. szám Széppróza

Szabolcs, a cigány

By

Szabolcs, a cigányfiú ott állt a szürke ház előtt s dohányzott. Este nyolc körül járt és február eleje volt. Egy aranyos néni a kutyáját sétáltatta hosszú madzagon a ház előtt. A kutya mérgesen ugatott, nyüszített, prüszkölt, ahogy Szabolcsot meglátta.
– Bodzi, ne! Ne bántsd a legényt!
Szabolcs legszívesebben a kutyába rúgott volna, de tekintettel volt a nénire, őt nem akarta felbosszantani. Majd eltávolodtak. Szabolcs fel-alá járkált. Elővett a zsebéből egy kisebb likőrös üveget s meghúzta. Közben lábával elnyomta a csikket.
A háza előtt egy fa állt. Odaállt hozzá s elkezdte magából kiadni a likőrt. Nem vette észre ember. De hát mit ad Isten! Az utca sarkáról egy rendőrautó fordul be. Szabolcs úgy tett, mintha semmit nem csinált volna. A rendőrök azonban látták, hogy éppen befejezte kisdolgát s húzza vissza a nadrágszíját. Ki is szálltak az autóból.
– Hé, te! Tilos nyilvános helyen vizelni!
– De én nem is vizeltem!
– Na mutasd a személyidet!
– Nincs nálam!
Az egyik rendőr a szemét dörzsölte, de mind a ketten látták, hogy ez egy cigányfiú. Nem akarták büntetés nélkül elengedni.
–Tudod te, mennyi jár nyilvános helyen való vizelésért?
– Mondom, hogy nem vizeltem!
– Hiszen láttuk!
A cigányfiú nem tudta, mitévő legyen. Az egyik rendőr nagyot sóhajtott, aztán azt mondta:
– Ha adsz négyezer forintot, el lesz felejtve az egész!
A srác zsebébe kukkantott. Volt neki éppen annyi lóvéja. Átnyújtotta a pénzt, keserű arccal. A rendőrök elhajtottak, de a cigány észrevette, hogy a közeli kocsmába tértek be. Szabolcs milyen dühös lett!
– Elisszák a pénzemet! Erre valóak!
Azt kívánom, hogy jöjjön ő rájuk is a vizelés az utcán, s büntessék meg őket.
De jól tudta Szabolcs hogy ez csak álom. Bizony álom… Nem úgy működik a világ…
Majd felbaktatott a lakásba s ilyen arcot még nem látott a földkerekség a kitaszítottság gyötrelmétől…

You may also like