November 1. Ballagok a temetői úton.
Csend van, pedig él a temető. Az Idő visszakanyarodva sétál a holt lelkek sírköves útján. Az idén is átlépte a szeretet a temetők kapuját. Az évszakokból született évek fonnak koszorút az Emlékké kérgesedett évtizedek gyertyafényes gyalogútján.
Az Idő ringatja az Élet bölcsőjét. Idézve az Élet szépségét, az összetartozó szeretetet, a múltba néző mécsesek lobogását a sírkertek naplementés, szomorkás sóhajtásában.
Csend van – temetői csend. Koszorúk zizegnek. Állatok a szülők sírja előtt. a pillanat felnyitja a sírt – a hatok közül kilépnek az emlékek.
Jöhet eső, hideg és fagy, szél hozta borulás, kánikulai aszály, a gyertyák lobogása örök világosságot áraszt.
Előbb-utóbb találkozunk.
P.S.:
Csend van – temetői csend. Koszorúk zizegnek, virágerdő. Ballagok a temetői úton Halottak napján – hazafelé …