407. szám Széppróza

Reménysugár

By

Ahogy Budapestről Kelet-Magyarország felé, Debrecenbe utaztam a vonaton, megmagyarázhatatlan érzés vett erőt rajtam. Azt hittem, bolond vagyok. Csak én érzem így?
Ahogy a vonat egyre jobban közelített Debrecen felé, egyre szomorúbb lettem. Egy láthatatlan, emberi szemmel nem érzékelhető, de lélekben annál inkább érezhető szellemi sötétséget tapasztaltam a települések felett. Főleg, amikor Debrecenbe érkeztem. Na, ilyen nincs! Ez nem igaz! Leszálltam a vonatról, és régen nem látott szülővárosomat nem olyan „állapotban” találtam, mint amikor három évvel ezelőtt itthagytam. Megdöbbentem!
Mi ez? Mitől van? Le voltam taglózva. Hogy fog ez a sötét felleg elmúlni a város(ok) fölül? Annyit éreztem, hogy bűneink ezek a fellegek. Egyszerű, ám annál súlyosabb bűnök. Eltávolodtunk a TEREMTŐNKTŐL, és csak a magunk kis anyagi dolgai kötöttek, kötnek le minket: Menyi lesz a fizetésem? Tudok-e az asztalra ma is tenni majd kenyeret? Lesz-e hely, lehajtani a fejemet ma is valahol? Lesz-e munkahelyem holnap is?
Ezek, és ehhez hasonló dolgok járnak a fejünkben, ilyen dolgok tolulnak most fel bennem. Közben a MINDENHATÓ olyan távolra került tőlünk, mindennapi kis életünktől, mintha nem is Ő lenne a mi TEREMTŐNK!
– Nekem, egyedül… nem fog menni. URAM! Ehhez a TE segítségedre lesz szükségem! Erre egyedül képtelen leszek! NEKED kell valahogyan a felhők fölött legalább egy reménysugárral átszúrnod a felhőt, hogy tudjam, hogy működsz, és szeretsz minket. Annyi imám által, és felebaráti szeretettel meghallgattál, és egyszer csak láttam egy reménysugarat.
Meghallgattad imámat, és nyitottál egy új melegedőt, aminek nem véletlenül adtál REMÉNYSUGÁR nevet. Nagy igény volt már erre. Nagyon nagy. Sokan vagyunk, és ennyi szájat csak TE vagy képes etetni. Ennyi lelket csak TE vagy képes szereteteddel életben tartani. Kaptunk még TŐLED valami olyasmit  eben a melegedőben, ami nem jellemző az egész város semmilyen hasonló intézményében: magát ISTENT tapasztalhatjuk meg a Reménysugárnál. Szeretetet kapunk és adunk egymásnak. Megint képesek vagyunk felfedezni magunkban olyan régen eltemetett értékeket, ami  szándékosan vagy akarva-akaratlanul, de elrejtettünk a szívünk mélyére – és most itt felszínre tudunk hozni.
Szeretünk TÉGED ezért, és újra boldogok tudunk lenni, mert szeretünk NÁLAD lenni. Olyan helyet biztosítottál nekünk, ahol kiegyensúlyozottak vagyunk. Ahol embernek néznek minket. Ahol foglalkoznak velünk. Ahol nem kell minden apróságért órákig várni, ügyes-bajos dolgaink miatt. A cserépkályha melege, a reggeli áhítatok… mind-mind a TE megnyilvánulásod.
Közénk ülsz, a szívünkbe jössz, és még ha egy kicsit idegesek is vagyunk, nem fenyeget az a veszély, hogy kitiltanak minket. Ahol végtelen szereteted, türelmed megtapasztalva, HOZZÁD visszatérve, kegyelmed által hisszük, hogy reménynél még több is van a tarsolyodban, és rajtunk múlik, hogy lesz-e belőle szivárvány.   Ajándékaid ezek,  melyek arra várnak, hogy nekünk add.

You may also like