377. szám Széppróza

Mese a kis görényről

By

Egyszer volt hol nem volt egy nagy kerek, sötét erdő. Ott élt egy az erdő mélyén egy piciny állatka, akit Görény Csabinak hívtak. Olyan rossz volt a szaga, hogy egyetlen erdőlakó sem akart vele játszani. Csabi csonka családban kezdett cseperedni: apja elgépezte a családi vagyont, aztán összeállt egy rossz életű pézsmapocokhölggyel és otthagyott csapot-papot. Igy Csabi egyedül maradt anyukájával (aki nagyon szerette őt). Nem is apuka távozás lett volna a legnagyobb baj, hanem az, hogy Görény Csabi rettentően büdös volt. Akárhányszor csak kiment játszani az összes többi állatka kiabálni kezdett „Fúj, itt jön a büdös Görény Csabi!” – és mind elszaladtak. Csabi meg csak állt ott egymagában és két könnycseppecske buggyant ki a szeméből. Végső elkeseredésében úgy döntött, hogy világgá megy… Ment-mendegélt, szívében nagy szomorúsággal, aztán egyszer csak egy óriási fához érkezett, melynek legtetején a hatalmas, bölcs, öreg bagoly ült.
– Bagoly bácsi! – szólt félénken a kis vándor – nagy bánatom van nekem. Minden erdőlakó elszalad előlem, mert olyan rossz szagom van.
– Bűzmirigyeid vannak, ez a természet rendje, ezen nem lehet változtatni.
– De Bagoly bácsi, én ezt bírom tovább, így nem lehet élni… kérlek, segíts! – hüppögte Csabi és végül keserves sírásra fakadt. A Bagoly sokáig törte a fejét, végül így szólt:
– El kell menned a Varázslóhoz, csak ő segíthet rajtad. Menj keresztül a sűrű erdőn, át az ingoványon, át a csermelyen, át a medvék földjén és ott fogsz találni egy fehér házikót. Oda kopogj be.
Görény Csabi elindult a jelzett úton, és ha nehezen is, de megtalálta a jelzett fehér házikót. Bekopogott az ajtón és a küszöbön csakhamar egy apró, mérges öregember jelent meg. A furcsa szerzet (hosszú fehér szakállal, hegyes kék sapkában, rajta fehér csillagokkal) felmordult:
– Ne, te ne! Ki vagy, bűzös idegen?
Ez és ez vagyok, mondta Csabi és zokogva mindent elmesélt. – A hatalmas bölcs Bagoly szerint te segíteni tudsz rajtam
– Majd meglátjuk! Mindenesetre bújj be, de a közelembe ne gyere!
A kunyhóban különféle varázseszközök hevertek hegyén-hátán, porlepte halomban, mert a Varázslónak nem volt bejárónője.
–Na jó! – mondta némi habozás után a Varázsló – végül is milyen illatú szeretnél lenni?
–Kókusz! – vágta rá kapásból Csabi, mert egyszer érezte ezt az illatot és azóta sem tudta elfeledni.
– Jól meggondoltad? – kérdezte a Varázsló.
Csabi lelkesen bólintott.
– Akkor állj a kunyhó közepébe, oda, abba a körbe! – mondata a Varázsló és bűvös pálcáját felemelve, reszelős hangon dünnyögni kezdett:
„Abrakadabra, hókusz pókusz,
Görény Csabi, kell e kókusz?
Hipp-hopp pókusz, kókusz, csüccs!
Görény Csabi ide süss!
Hopplá!”

És egyszerre csak a Varázsló háza megtelt kókuszillattal. Csabi boldogan hálálkodott, ezerszer is megköszönte a csudatételt, aztán ujjongó szívvel visszaszaladt az erdőbe. A többi kis állat mind köréje sereglett, mert olyan jó szagú volt. Aztán fogócskáztak, bújócskáztak, labdáztak és interneteztek egész délután, amikor pedig alkonyodni kezdett, valamennyien futottak haza az anyukájukhoz.
– Mi ez a rémes szag? – szólt ki Csabi édesanyja a házból.
– Én vagyok az anyukám, kókusz illatom van.
– És mitől lett ilyen szörnyű illatod?
– Hát a Varázsló pálcájától – válaszolta Csabi, és mindenről részletesen beszámolt.
– Látod most már szívesen játszanak velem az állatok?
– Bánom is én! Csak azt tudom, hogy eddig épp olyan szagod volt, amilyen egy rendes kis görényhez illik és most viszlek is egyenest vissza  a förtelmes Varázslódhoz. – Azzal fogta az esernyőjét, magával vitte Görény Csabit és oda érve hatalmasat húzott a Varázsló fejére.
– Varázsold nekem rögtön vissza a fiamat! – sziszegte és ismét ütésre emelte az esernyőt. A Varázsló nem szerette a verést és abban a pillanatban penetráns görény bűz töltötte be a helyiséget. Aztán Görény Csabi és Görény Mama szépen hazamentek, megvacsoráztak (kelkáposzta főzelék volt fasirttal, és túrós palacsinta) és amikor Csabi lefeküdt, anyuci odament az ágyához, megölelte és ezt mondta:
– Lám, ez a szag illik az én kicsikémhez, akit nagyon-nagyon szeretek – azzal egy nagy büdös puszit nyomott az alvó Csabi homlokára. A Varázsló, kunyhójában a fején nőtt púpot borogatta:
– Bolond ez az asszony – mormogta – többé, soha, senkin nem fogok segíteni – azzal eltörte térdén a varázspálcáját. (pedig nem is ismerte Szerb Antalt).
Hát ennyi volt a mese… itt a vége fuss el véle!

***

Gyerekek! Elalvás előtt azért még játszunk egy kicsit. Mondjuk játsszuk azt, hogy a görény szót a Csövivel helyettesítjük – tudjátok, a Csövik, azok a kis büdös emberkék –, és így próbáljunk levonni a meséből néhány tanulságot. (Jól jöhet ez még nektek a késöbbiekben) Tehát:
Ha görénynek (Csövinek) születtél, ne kapálózz a sorsod ellen! (Varázslók csak a mesében léteznek… a Földön nincs mese)
Ha görénynek (Csövinek) születtél – ne adj Isten azzá lettél, ne számíts arra, hogy az állatok (emberek) játszótársakul fogadnak (legfeljebb néha eljátszadoznak veled)
Tanuljátok meg és állandóan mondogassátok az alábbi versikét:
„… az igazság,
bár könnyen lehet
könnyet fakaszt -:
megérhetsz még harminc tavaszt
Csöves voltál – az is maradsz…”

Kedves gyerekek, most már tényleg vége a mesének, aludjatok jól, álmodjatok szépeket. Legközelebb a csótány és a Csövi kereszteződéséből született Csótány Csaba kalandjairól fogok mesélni nektek. Horrorisztikus jó éjszakát!

 

You may also like