362. szám Széppróza

Kései sötétkék

By

Ez lesz az. Kis, takaros ház, nem egészen bepucolva. Mögötte fenyves erdő. Kerítés még sehol. Egy gyönyörű németjuhász kutya nagyon hosszú láncon, majdnem kiér az utcára.
Az udvar sincs rendben. Egy félig szétszedett (félig összerakott?) Trabant áll egy nagy fa alatt.
Megközelítette a házat, majd megállt. Világ életében szót tudott találni a kutyákkal, de ez most nagyon mérges volt. Hatalmas erővel rángatta a láncát, hogy kiszabaduljon és elűzze őt a közelből.
– Kit keres? – hallotta a háta mögött.
Megfordult. Majdnem felsikkantott, mert mintha tükörbe nézett volna, amikor a leendő kertkapu irányába nézett.
– Tóth Istvánékat – mondta (van gondviselés, most már biztos, máskülönben biztosan csak a  Tóth István jött volna ki a száján.
– Az egyik fele én vagyok – mondta a hölgy, akiről megállapította, hogy az ő alakja sem tökéletes, de a mosolya kedves jelenséggé teszi. És pont akkora, mint ő! A szeme, a haja!
Ez mi, ha nem őrület?!
– Kerüljön beljebb – mondta a tükörkép –  István biztosan hamarosan hazaér. (Istenem, NE engedd haza, jó?) Mi lesz itt, ha tényleg megjön Szenyor?
A hölgy, nevezett Tóth Istvánné befelé tessékelte. Jaj, honnan is tudná, hogy igazándiból ő érzi saját magát Tóthnénak, az igazinak.  A gyermekkori szerelem, az időközönkénti felbukkanások egymás életében, majd eltűnések, szinte nagyobb időközökkel, de majdnem a Jövőreveledugyanitt -re hajazva.
Dühödt, kétségbeesett, mégis nagyszerű egymásra találások a lopott szeretkezésekben, teljes kitárulkozás és teljes  bezárkózás, ami a „magánéletük” nem együtt töltött idejére vonatkozott. Senki nem tudta másikról, hogy van-e standard kapcsolata. Ők voltak AZ EMBERPÁR. Egymásnak örökre. Vagy mégsem? Én vagyok a másik feled?! – ez kijelentés volt és kérdés. A füttyjel, amit egymás kezén is megpróbáltak és sikerült megfújni.
Aztán a végleg eltűnés. Illetve…
Kezdte nagyon bánni, hogy meg akarta találni. Sejthette volna, hogy egy ilyen nagyszerű ember, ragyogó férfi és überelhetetlen humánum nem élhet egyedül.
Az előszobaszekrény előtt három pár kiscipő. (Jajj)
A kisszobából csilingelő kislányhangok. Neki fia lett.
Egy kicsi lány fut ki az édesanyja elé. A nagymama (a hölgy anyja) és a másik kislány utána. Egymás szavába vágva mesélik, hogy mit láttak az állatkertben.
Leülnek a nappaliban. A hölgy kérdez, ő válaszol. Végül is az igazat – részben.
– Istvánnal egy házban nőttünk fel. Én most települök haza külföldről és erre felé szeretnék építkezni. Tudtam, hogy Ti is (vagyis, hogy ő!) valahol erre vett/etek házat. És amikor megláttam a névtáblát a farönkön, ami – gondolom – a kapufélfául szolgál, gondoltam, megkereslek benneteket. (alig remeg a hangja, fog ez menni!)
A hölgy végigvezeti a házon. Forgatják a tőrt a szívében.  A fürdőszoba küszöbén torpan meg csak igazán.  Az ő tervezett, közös, mesebeli fürdőszobájukat látja megvalósítva!
Úristen! Mélyített kád, sötétkét csempével, sóhajtásnyi arany áthúzások vannak a csempéken.
Még kérdés, hogy szép-e? Hiszen Ő MAGA AKART MINDIG ILYET!
Nagyon gyorsan szedelőzködni kezdett, ezt nem bírta tovább. Hivatkozott a barátnőjére, aki kocsival jön érte a másik utcába. Nagyon kint akart lenni már, nehogy kibuggyanjon belőle az eszeveszett kétségbeesés.
Gyorsan kotorászni kezdett a táskájában, hogy mit adhatna ajándékul a kislányoknak. Mindig tele volt a táskája apró kincsekkel.
Talált a bohókás kis szuvenír-pénztárcát, vadonást, amit még egyik németországi útján vett. Hasított bőr, és pici tiroli nadrágot formáz.  A sliccrészen a felkapcsolt védőrész kikapcsolásával egy humoros felirat tűnik elő : „Was hast du gewartet?” (mégis, mit vártál ?)
Remélte, István nem vette fel a német nyelvet is az angol mellé.
Barátnője tényleg várta a kocsiban.  Már beszálláskor hevesen kitört belőle a zokogás.
Egy nagy álomnak vége. Hogy ők még egyszer, hogy együtt megöregedni.
Valahogy mégis megnyugodott, hisz így legalább – akaratlanul –  nem okoz további fájdalmat egy másik embernek. Három másik embernek.  Ez alaptétel volt az életében amióta eszmélni kezdett, azóta.
Megfogadta – megfogadták. Igen, Istvánnal együtt fogadták meg 30 éve, még az álmokkal és eszmékkel teli teenager-korukban.

You may also like