Fiatal korában Ön is kézilabdázott. Miért kezdte el?
Nálunk ez családi hagyomány, a nővérem 18 évvel idősebb volt nálam, és ő kézilabdázott, tulajdonképpen az ő útján indultam el.
Játékosként és edzőként melyek voltak a legmeghatározóbb évek?
Nagyon nehéz ezt meghatározni, talán a Ferencvárosban eltöltött évek. A legfontosabb mindig az volt, hogy nagyon jó közösségekben voltam. A mai napig is őrzöm ezeket a kapcsolatokat, az ifi-barátaim is megvannak még. Az egész pályafutásomra jellemző, hogy jókor voltam jó helyen. Szerintem a sikeres embereknek mindig kell, hogy legyen szerencséjük is.
Amikor edző lett, eleinte fiúkkal foglalkozott (79-82, 84-89 között), illetve férfiakkal és nőkkel vegyesen. Úgy tudom, eleinte nem akart nőkkel foglalkozni. Mi hozott változást, miben lát különbséget a nők és a férfiak között?
Az első komolyabb sikereimet nőkkel értem el. A másik ok, hogy én egy későn érő típus vagyok, először tartottam is a nőktől, aztán, mikor megismertem őket, rájöttem, hogy nekem ez sokkal jobban fekszik. A fiúknál, ahogy felnőttek, lettek velük problémáim. A kézilabdában, szakmailag a legfontosabb különbség a nők és férfiak között számomra az, hogy ha egy nőt egyszer az ember megnyer önmagának, hogy tud jó edző lenni, akkor utána nem kell minden nap megküzdeni érte. A fiúknál ez mindennapos harc. A fiú mindig azt mondja, hogy nem rossz, amit te csinálsz, de tudok egy sokkal jobbat.
Persze az emberek között különböző típusok vannak nemtől függetlenül. Volt olyan játékosom, akivel, ha egyszer szépen beszéltem, akkor ráfáztam vele. Volt, akinek ha egy rossz szót szóltam, hetekig hordozta magában.
Milyen Önnek egy jó játékos? Mit szeret egy játékosban?
Legyen alkotó személyiség, ne legyen másoló. Ne csak azt csinálja meg, amit éppen mondanak, hanem tudjon hozzátenni is. És pozitív gondolkodású, jó közösségi szellemű ember legyen. Most arról beszélek, ha már megvan egy jó alapanyag, hiszen a technikai, az erőnléti lehetőség és az alkat is jó kell, legyen, és ehhez kell ez a plusz.
Amikor játékosból edző lett, nem volt nehéz a váltás? Nem hiányzott a pályán való játék?
De, elég sokáig kézilabdáztam még öregfiúk csapatban, levezetésképpen. Meg azért is, mert örültem, hogy egy-egy közösségnek a tagja lehetek, sok embert megismerhettem.
Ön játékosként bal átlövő poszton játszott. Számít–e a poszt később edzőként?
Igen, biztos. Jobban tudom, hogy abban a pozícióban mit kellene csinálni és azok a technikák, amik ott érvényesek voltak az én időmben, még most is megállják a helyüket.
Lehet-e jó edző az, aki előtte nem volt játékos?
Nem lehet. Épp a fiammal, Andrással volt ezzel kapcsolatban vitám, aki végigkísérte a pályafutásomat, számtalanszor leült és végignézte az edzéseimet, a videózásaim alatt is ott volt, és tudom, hogy ő érzi és érti a játékot, mégis azt mondtam neki, hogy nem szeretném, ha edző lenne. Arra nem tudtam rávenni, hogy annak idején kézilabdázzon, mert nem akarta. Később kiderült, hogy ez abból fakadt, hogy a szeme nem volt jó, de nem ismerte el, és mi sem mértük teljes mértékben ezt fel. Utána már késő volt. Viszont egy nagyon jó technikai vezető lett belőle, Vácott dolgozik az nb1-es csapatnál és tudja hasznosítani az otthon megszerzett tudást.
Úgy tudom, a lánya, Lilla viszont kézilabdázik…
Igen, ő most húsz éves, jelenleg Egerben van. Vácról ment oda, mert ott nem kapott annyi versenyzési lehetőséget, amennyi elég lett volna neki. Most úgy néz ki, ez Egerben megvan neki. Nekem szimpatikus lenne, ha maradna, bár az Eger várhatóan ki fog esni az nb1-ből. A magyar kézilabdának nagyon nagy szüksége lenne ilyen klubokra, amelyek főiskolásokat fognak össze, ahol tanulnának is meg sportolnának is a fiatalok.
Milyen érdekeltségei vannak Gödön, mintha épülne ott egy csapat, több volt válogatott játékos is ott játszik (többek között Kirsner Erika, Tóth Tímea)?
Gödön lakom 1987. óta, közel a teremhez, és le szoktam járni egyszer-kétszer egy héten, megnézem az edzést, néha bekapcsolódok, tanácsokkal látom el az edző kollegámat. Egy kicsit részt veszek a lakóhelyem sportéletében. Úgy tűnik, a lakosság is érdeklődik, tele van a terem minden mérkőzésen, ami kb. 300 embert jelent, nb2-es mérkőzésen ez nagyon jó arány. Cél az nb1-b-be jutás, fel is fognak jutni. Egy kisvárosnak kell egy kiemelkedő sportjának lenni, ez lehetne a női kézilabda. 2013-ban kapcsolódtam be, miután hazajöttem Ausztriából.
Ausztriában többször is dolgozott a Hyponál, 2007-2009. között és a 2011-2012-es szezonban, 2013-ban viszont nem hosszabbított. Miért jött haza?
Elegem volt Ausztriából. Láttam, hogy a Hypot nagyon rosszul vezetik és tönkre fog menni. Én semmilyen lefelé menő tendenciát nem szeretek. Eddig az életben ebben mindig szerencsém volt, mindig felfelé mentem, és ehhez ragaszkodom is.
Ön lett 2014. február közepétől a szövetségi kapitány. Számított a kinevezésre?
Sokan kerestek meg ezügyben, hogy örülnének, ha elvállalnám. Többen rá akartak beszélni, úgy éreztem, hogy sokkal több ember van, aki ezt szeretné, mint ahogy én gondoltam volna.
Miért Pálinger Katalint választotta segítőnek? Milyen szempontok alapján döntött?
Olyan embert kerestem, aki teljesen az ellentétem. Én férfi vagyok, ő nő, én játékos voltam, ő kapus, én fradista voltam, ő győri, én öreg vagyok, ő fiatal. Idáig mindig úgy volt, hogy az emberek úgy választottak maguknak munkatársat, hogy hasonlítson rájuk. Én azt gondoltam, hogy ezen most fordítani kéne, hiszen egyre nagyobb a korkülönbség köztem és a csapat között. Az elmúlt években tapasztaltam, hogy vannak dolgok, amiket én már nem értek, vagy nagyon furcsának találok. És ez teljesen normális. Rájöttem, hogy ezt nem tudom visszaforgatni.
És azt is gondolom, kicsit át kell fogni az országot, hiszen mi tényleg az országot akarjuk képviselni. Van egy győri, vagyok én és van egy harmadik szakember, Körstner Vilmos, aki az ország keleti részét képviseli. A szakmai stáb 3 tagú, ezen kívül van egy technikai vezető, van két gyúró, és van orvos is.
Miben különbözik egy brazil/norvég/magyar stáb egymástól?
A norvégot nem ismerem, a brazilnál biztos, hogy komolyabb a magyar. Bár a brazilok a világbajnokok, de nem a stábjuk miatt azok. Hanem, mert nagyon jó ötlet volt tőlük egy csapatba összegyűjteni a játékosokat (Hypo, ahol N.A. évekig dolgozott – szerk.). Ezt senki nem tudja megcsinálni. Most már ők se. Ebből nagyon sokat profitáltak. Magyarországon ezt nem lehetne megoldani, mert a klubok fizetik a sportolókat, senki nem tudná felvállalni, nem lehetne beilleszteni a versenyrendszerbe. A kézilabda minden más országban párhuzamos fejlődésen ment keresztül, Brazíliának kellett valami olyat kitalálnia, ami eddig nem volt. El kellett hozni Európába, egy jó klubba betenni őket, ahol ráadásul semmilyen kényszer nincs. Csak Ausztriában lehetett azt megcsinálni, hogy 8-nál több nem EU-s játékos szerepelhessen a bajnokságban. Ausztriában gyenge a bajnokság, ami nekik egyrészről nem volt jó, de nem volt rossz sem, mert úgy készültek és akkor, amikor akartak. Mindenhol máshol bele kell állni a rendszerbe és nem lehet bármikor válogatott program, mert a klubok bajnoki meccsei befolyásolják az egész idényt.
A Hypoban évekig a brazil válogatott jórészét edzette. Mit tanult tőlük? Más a mentalitásuk, mint a magyar lányoknak?
Mentalitásban vannak különbségek. A magyar sport is akkor volt a legjobb, amikor egyetlen kitörési lehetősége volt az országban élőnek. Ha esetleg jó sportoló lesz, akkor eljuthat nyugatra, ahol komolyabb összegeket kereshet. Most Brazíliában ez egy komoly kitörési lehetőség. Ezt a játékosok hordozzák magukban, mindent feltesznek arra, hogy jó sportolók legyenek. Magyarországon több út van: ha ez nem jön össze, legyint és elhelyezkedik egy jó munkahelyen, ugyanúgy jól kereshet, megvalósíthatja magát.
Harmadszor lesz a női válogatott élén. Vannak-e nagyobb tanulságok? Van-e valami, amiben már most tudja, hogy változtatni fog?
Akkor az anyagi helyzet messze nem volt olyan jó, mint most, folyamatosan volt egy küzdelem azért, hogy a válogatott megfelelő körülmények között tudjon dolgozni. Szerencsére ez a probléma most nem áll fenn. Nagyon nagy differencia, hogy akkor klub mellett voltam szövetségi kapitány, most pedig főállásban vagyok, több energia és idő jut rá.
A stábom összeállítása is mutatja, hogy levontam az eddigi tapasztalatokat. Taktikailag szűkebb repertoárt fogunk felállítani. Inkább tudjuk a kevesebbet jobban, biztosan. Ne akarjunk mindent megoldani.
Mit tart a szövetségi kapitányi munka legnehezebb részének?
A világversenyt. Ott az alvásidő 4-5 óra naponta.
A válogatott célja, hogy a hazai rendezésű EB-n négy közé jussunk, a VB-n élmezőnybe kerüljünk, valamint kijussunk a riói olimpiára…
Az EB az első állomás, a végcél az olimpiára kijutás, ez a következő évi világbajnokságig elérhető. Nagyon remélem, hogy már az EB-n meg tudjuk oldani ennek a célnak az elérését. Az EB-n belül is többféle út van: következő év júniusában lesz egy kvalifikációs torna, azon kell kiharcolni a részvétel lehetőségét. A kvalifikációs tornán az EB 2. és 3. helyezettje is indul, valamint a VB 2. és 7. közötti csapatok is indulnak, a helyezésektől függően tolódhat, hogy ki lesz ott a tornán. Ha egy csapat az EB-n és a VB-n is jól szerepel, akkor a következő helyezett is lehetőséget kap. Számunkra azért inkább ez a realitás.
A kvalifikációs tornát úgy lehet kikerülni, ha vagy világbajnok, vagy európa-bajnok valaki. Ez nem hiszem, hogy reális célunk lehet.
Alárendelődik az EB az olimpiának?
Nem. Pl. itt van Szucsánszki Zita, aki az olimpián nem lesz, de remélem, addig segíteni fog, amíg nem érjük el ezt a célt. Zácsik Szandával nem lehet számolni, ő júniustól nem akar kézilabdázni.
Hogyan lehet a sok klubból érkező játékosokból igazi csapatot, közösséget kovácsolni?
Nagyon nehéz feladat. Az élet semmilyen területén nincs így, hogy 10 hónapon keresztül egymás ellen küzdenek, néha ellenségek is az emberek, és aztán azt mondják egy embernek, hogy csinálj ebből a közegből olyat, hogy még barátok is legyenek. Akkor lehet ezt megoldani, ha intelligens emberekkel dolgozik valaki, akik megértik, hogy az élet erről szól, hogy néha különböző célok vannak, és akik tegnap ellenfelek voltak, ma barátok lesznek. Aki ezt normálisan felfogja, azokból lehet egy jó közeget kialakítani. De ez ellentétes minden más megszokással.
Ebben Pálinger Katalin is segítségemre lesz. Májusban lesz egy kétnapos találkozó, június elején pedig Bécsbe megyünk egy edzőtáborba, aminek közösségépítő szerepe is lesz. Nem véletlenül megyünk oda. Eljutottunk Magyarországon arra a nagyon jó fokra, hogy rettentően népszerűek a magyar játékosok. Nagyon nehéz „kiengedni” őket, mert az egész abból állna, hogy folyamatos figyelem alatt lennének, ami feszélyezné őket. Bécsben ez nem lesz, így tudnak önmagukkal és egymással foglalkozni.
Elindult a válogatottban a vérfrissítés. Kapus poszton Herr Orsolya kihagyása ennek része, vagy helye van a csapatban csak másokat is ki szeretne próbálni, esetleg őt motiválni?
Mind a kettő igaz. Ismerem a képességeit, tervezek vele, de vannak bizonyos dolgok, amiket várok tőle, hogy rendezze és oldja meg, legyen motiváltabb.
Kovacsics Anikóval szélen számol…
Az irányító poszt nagyon erős, a szél pedig kevésbé. Ő olyan tehetséges ember, akinek keresem a lehetőséget a válogatottban. Nem lenne annyira szerencsés, ha Görbicz Anita mögött csak üldögélne a padon. Győrben is most főleg balszélső, irányítóban keveset játszik.
A decemberi VB-n való szereplésünket Ön szerint meghatározta az, hogy nem kezdődött el akkor a vérfrissítés?
Sok minden meghatározta, ez is bizonyos mértékig. Lehet, hogy nem lettünk volna ennyire eredményesek, de sok dologról többet tudnánk. A másik, ami probléma volt, hogy nem is működött a válogatott egy éven keresztül. Ez egy elég nagy luxus volt.
A Buducsnoszt Podgorica-Győri Audo ETO mérkőzésen Knezevic lefejelte Görbicz Anitát. Mit gondol a történtekről? Mit gondol, mi jelentene hosszútávú megoldást a hasonló esetek elkerülésére?
Azt gondolom, hogy ez egy nagyon súlyos incidens volt, ami lehetett volna egy kiváló precedens mindenkinek arról, hogy idáig nem lehet elmenni, hogy ezt nem lehet megcsinálni. Súlyos hiba volt, hogy ezt a szövetség nem reagálta le. Félek attól, hogy ennek lesznek még következményei. Hogy amikor majd történik valakivel egy súlyosabb sérülés, akkor majd mindenki azt mondja, hogy ezt meg lehetett volna előzni.
Hosszútávon hogy lehetne ezt megelőzni?
Igazából a játékvezetők kezében van a dolog, hogy ne engedjék el idáig fajulni a mérkőzést. A játékosok komoly idegi helyzetben vannak, és néha nem tudnak maguknak megálljt parancsolni, nem tudják, hogy ez sport és nem háború.
A videobíró megoldást jelentene?
Nem hiszem, hogy jót tenne a sportnak, nagyon nehéz lenne megcsinálni. A játékvezetés is egyfajta része ennek a sportnak. Az nem lenne baj, ha bizonyos dolgokban (pl. labdarúgásnál a gólnak az érzékelése) használnának segédeszközöket. De inkább azt gondolom, hogy jobban képzett játékvezetőkre lenne szükség, illetve az ottani teljesítmények jobb felmérésére. Bekerülni nehéz, de kikerülni még nehezebb… Nem annyira számít sajnos a teljesítmény. A bíróképzés elég alacsony színvonalú (Magyarországon is). Sokan csak megélhetési kiegészítésként csinálják. Kevesen vannak, akiken tényleg azt látom, hogy elmennek másnak a mérkőzéseire is. A tévé most már nagyon nagy lehetőség a meccsek elemzésére. Rengeteget lehetne ezekből tanulni.
A Fedél Nélkül utcalapot hajléktalan emberek terjesztik. Olvasott-e már Fedél Nélkült?
Láttam már a lapot, de főleg Gödön közlekedem, ritkán járok Budapesten, így nem ismerem annyira.
Van-e, volt-e olyan személyes találkozása hajléktalan emberrel, ami emlékezetes volt Ön számára?
Egyszer volt egy szomorú találkozásom egy kocsisoron, egy régi ismerősömmel, akit nagyon nehezen, a vonásairól ismertem meg, és amikor ezt önkéntelenül szóvá tettem neki, sajnos elszaladt…
Van a családomban is egy rokonom, akit rendszeresen segítek. A nővérem fia ő, aki a – betűszedő – szakmájában nem nagyon talál állást. Miután 5 éve a nővérem meghalt, nagyon egyedül maradt. Ő sokat van nálunk, próbálom segíteni őt.
Ha nem kézilabdával foglalkozik, akkor mi az, ami kikapcsolja?
Hál’istennek elég széles a kör. Szeretek olvasni, havonta 4-5 könyvet szoktam elolvasni. Apám nagy gyűjtő volt és ebből örököltem egy csomó dolgot – bár a gyűjteményem nem annyira manuális, mint annak idején volt, hiszen a számítógéphez kapcsolódik. Óbudán születtem, most Gödön élek, gyűjtök régi fotókat, valamint filmeket is. Mindig elhatározom, hogy egyszer neki fogok esni és végig fogom nézni – több ezer filmem van így.
Több közösségnek is tagja vagyok. Rendszeresen járok pl. szaunázni a gödi termálfürdőbe – szeretek beszélgetni. Szeretem azt is, hogy Gödön szinte minden szomszédot ismerek, amíg Budapesten laktam, ez nem volt jellemző.
Skype-on is rengeteg ismerőssel tartom a kapcsolatot. A munkám jelentős részét ma már számítógéppel végzem. Egy időben facebookoztam is, de rossz tapasztalatokat gyűjtöttem. Azért léptem be, mert Óbudáról régi képeket gyűjtöttek, és gondoltam, én is felajánlhatnám a képeimet, és cserébe én is kapnék olyanokat, amik nekem nincsenek meg. Az ott tapasztalható hangnem – amit az ismeretlenség adott – viszont nem tetszett. Nem nyitottam meg teljesen magam, de egy idő után rájöttek, ki vagyok, és így nem működött…
A számítógép segítségével családfa-kutatásban is egész messzire jutottam. A Németh család gyökerei Csór településig nyúlnak vissza: tudom például, hogy a fiam a 6. Németh András.
Most, hogy jön a nyár, elkezdem a különböző találkozók szervezését – az általános iskolai osztályomtól kezdve egészen a Fradiig. A Fradinál ebben a szezonban az összes olyan személyt szeretnénk meghívni, akik bajnokságot nyertek, ez 7 bajnokságot jelent. Az első négy létszáma max. 25 fő, utána volt, hogy 2-3-4 év is kimaradt, és a többiek már egészen más csapat. Ez egy nagy feladat lesz.
Tavaly nyáron betöltöttem a 60. évemet, s ennek alkalmából volt otthon egy szülinapi bulim. Nagyon örültem neki, hogy olyan sokan eljöttek. A születésnapom (augusztus 12.) hétfőre esett, munkanapra, ráadásul nyaralási időszakban.
Nem akartam előtte hétvégén tartani, mivel egyszer volt, hogy korábban ünnepeltem valamit: amikor kuvaiti szerződésem volt a rendszerváltás után, előtte való nap ünnepeltünk, de aztán Szaddam Husszein megelőzött, az öbölháború miatt itthon maradtam, nem utaztam végül. Rossz anyagi körülmények között, elég kilátástalan helyzetben. Azóta előre nem szeretek semmit ünnepelni.
A születésnapomra meghívtam 170 embert, gondoltam, nagyjából a fele eljön, végül 144-en jöttek el. Először azt mondta a feleségem, hogy ebből katasztrófa lesz… De nagyon jól sikerült… Egy éttermet kértem meg, hogy segítsenek. Egyik Bécsben élő kollegám megénekelte az életemet.
Ami nekem akkor nagyon jól esett, hogy ilyen sokan eljöttek, pedig akkor éppen senki voltam, nem voltam sehol edző. Igazából ez az a ritka helyzet volt, ami nem a pozíciómnak szólt. Mert pozícióm nem volt.
A váltások mindig jókor jöttek az életében? Volt olyan döntés, amit utólag megbánt?
Nem volt olyan, ami rossz döntés lett volna. Nyilván voltak, amik nem olyan jól sikerültek, de azt is meg kellett élni. Ha nem próbálom meg, akkor később lett volna máshogy. Ilyen volt például a válogatott vezetése a klub vezetése mellett. Az minden szempontból nagyon nehéz három év volt, döntően csak a kézilabdáról szólt, kicsavart, elfárasztott. De ha nem csinálom meg, akkor soha nem tudom meg, hogy ez így van. Ki az, aki elfogadja a másik véleményét szóban? Kevesen vannak, akikre így lehet hatni. Soha nem fogadod meg, amíg még nem tapasztaltad.
Korán nősültem, elváltam, együtt éltem valakivel, az sem sikerült… Éppen mondtam most valakinek, hogy azért váltam el, amiért ma már a szemöldökömet sem húznám fel. Fiatal voltam, a Fradiban játszottam, éltük az életünket, a feleségem, aki egy irtó rendes nő volt, nem szeretett annyira élni, kimozdulni és az engem borzasztóan zavart. Ma is számtalanszor mondom a második feleségemnek – gyere el – neki nincs kedve, mondja – jó, akkor ne gyere, én elmegyek. Ugyanezért annak idején elváltam. Mindent szépen meg kell tanulni…
