Nem, nem azokról az alkotókról van szó, akik éhségükben mindenféle – fajta programversre hajlandóak, esetleg „halványlilafingjuksincsmilyentémában”, de előleget vesznek fel színműírásra, merthogy valahogy meg kell élni. Nem, meg nem is igazán tudom, hogy az, ami a múlt század elején még dívott, az most hogyan működik. Gondolom, a kifizetés csak utólag és jelentős késéssel perfektuálódik (if any…), nettó, levonva belőle a községfejlesztési meg ebadót is.
Szoktam Élet és Tudományt olvasni, már csak elmém szinten (?) tartása miatt is – pontosabban kérdés, hogy mennyit értek meg belőle még, így az Altzheimer-kór hajnalán, és egy nagyon érdekes dologra lettem figyelmes. Ezek pedig a gyomorköltő békák (Rheobatrachidae) esete. (Néhány, a testi kontaktustól irtózó vénlány figyelmébe ajánlom!)
Az van, hogy a nőstény szépen kiokádja a földre az érett petét, amit a hím ott, standa pityere, a fődön megtermékenyít. A csaj meg benyalja az egészet. És a gyomra átalakul méhvé. Vagyis abban fejlődnek a magzatok. Apuci gyengéden eteti anyucit – arról nem szólt a cikk, hogy a gyomorsav (vagy mi a túrójuk van a békáknak) ilyenkor hova tűnik, hogy nem marja szét a zigótákat, de biztosan megoldódik.
Ideje eljöttével anyuci kiöklendezi az ebihalporontyokat. Oszt annyi. Előjáték, tírjáték, orgazmus, fal felé fordulás: nuku. Hányás van.
Arra gondoltam, hogy átültetem majd időskori alkotásaimra ezt. Amikor már csak az ötlet van meg az agyamban (amúgy is éceszgébernek születtem eleve), akkor keresek egy „alkotótársat”. Eléje okádom majd a (hatalmas) ötleteimet, ő szépen megtermékenyíti, DOLGOZIK RAJTA, én benyelem az egészet, és fogom magam, és az akkor már remélhetőleg minimum Pulitzer-díjas saját nevemen megjelentetem. Ja, és közben még etethet is a szerzőtárs.
Jelentem, felesleges fenomenális ötleményemet ellopni, ugyanis már be van jelentve a Találmányi Hivatalnál, és hamarosan szabadalmi oltalmat kapok rá.
Annyit azért még hozzátennék, hogy kutykurutty.
2014 Március
2. díj