Mindannyian halandók vagyunk, még ha ezt igyekszünk is elfelejteni.
Sokkal gyakrabban kellene foglalkoznunk a halállal, csökkennének félelmeink!
A legtöbb ember, akinek halálközeli élménye volt, arról számol be, hogy a halál nem borzalmas; határtalan szabadságot éreztek, repültek, és nem vágytak vissza a saját testükbe. Ezek az emberek, kiegyensúlyozott, magabiztos, nyitott, ugyanakkor szerény és nagyvonalú személyiségek. Mindegyiküknek sikerült később az életét tudatosan élnie.
Aki megtapasztalta a halálközeli élményt, később sokkal kevésbé gyászolja elhunyt szeretteit, mert meggyőződése, hogy azok továbbra is léteznek valahol.
Azok közül az emberek közül, akik szembesültek az elmúlással, sokan elhatározzák, hogy segítenek a haldoklóknak elviselni az elkerülhetetlent. Ki más lehetne alkalmasabb a feladatra, mint aki már betekintést nyert oda.
A hospice-nézet szerint a haldoklónak lehetőleg fájdalom nélkül, családjától, barátaitól körülvéve kell elmúlnia, miközben segítséget kap ahhoz, hogy tudatosan elfogadja a helyzetet. Miközben szeretettel végigkíséri az eseményeket, segíti a haldoklót abban, hogy megtalálja élete és halála valódi értelmét…
A halálba kísérésben „szeretetet adni és valóban ott lenni” a legfontosabb. Nem kell semmit sem mondani vagy tenni, csak jelen lenni. Ha valaki félelmében az sem tudja, mit is tegyen, vallja be nyugodtan a haldoklónak, és kérje a segítségét. A nyíltság közelebb hozza a feleket. Ők maguk tudják legjobban, hogy mivel lehet segíteni nekik. Készen kell állnunk arra, hogy elfogadjuk a tőlük jövő bölcsességet. Az érzelmi odafordulás mellett a család tagjainak és a barátoknak készen kell állniuk arra is, hogy elengedjék a szerettüket.
A szeretet halhatatlan, ezért túlnyúlik a halálon. Ez a hátramaradóknak is vigasztalást jelent. Fontos őt megerősítenünk abban, hogy vigaszt találjon olyan dolgokban, amit elért, és helyesen oldott meg élete folyamán. Segíthetünk rokonunknak, barátunknak, hogy kiteljesedve haljon meg; ha elmondjuk neki, milyen fontos szerepet játszott életünkben, hogy szerettük…! Fontos tiszta lapot nyitni, a lezáratlan dolgokat befejezni, a megoldatlan kapcsolatokat rendezni, hogy a szívet olyan pozitív érzések tölthessék meg, mint együttérzés, elfogadás, megbocsátás. Mindezek feltétele a nyitott kommunikáció; a halál arca előtt ugyanis mindkét embernek van mit tanulni a másiktól…
A haldoklótól rengeteget lehet tanulni… Ha elfogadjuk a szenvedést, elveszíti ijesztő jellegét. A haldoklónak éreznie kell, hogy ha sok minden össze is törik, de a szeretet megmarad, a halálon túl is. A haldoklók gyakran akkor lépnek ki az életből, amikor egyedül vannak. Így könnyebb búcsút mondani.
A halál pillanata az átmenet pillanata, amely egyedül a haldoklóé.
A halálban úgy tükröződik vissza az élet, mintha nagyító üvegen át néznénk.
Az emberek úgy halnak meg, ahogyan éltek, ahogyan reagáltak a stresszre, a kudarcra, a kihívásokra, a veszteségre. Gyakran hallani a haldoklótól, ha újra élhetnék életüket, mindent másképp csinálnának!
Likes
No Comments