Nagyon hideg telünk lesz. Már hajnalban kárognak a varjak a lakótelep felett, s nemcsak a vetési, hanem az „elegánsabb” dolmányos varjak is. Bejöttek a városba melegedni.
A parkban, ahol fémfonatos „lengő” szeméttárolók vannak, adott időközönként megjelenik egy-egy varjúcsapat. Egy kiválik közülük és leszáll, – pontosabban beleszáll a kiválasztott szemeteskosárba. Ha úgy ítéli meg, hogy van benne használható kaja, akkor károgva visszarepül és „közli” a többivel. Ekkor 4-5 erősebb varjú kiválik a bandából és egymás mellé, csatarendbe állnak. Egy adott pillanatban egyszerre, egyvonalban, kamikaze módra elszántan elkezdenek zuhanni lefelé, s egy időben a fémkosár egyik oldalán landolnak iszonyú sebességgel, amivel felborítják a kosarat. Ekkor lehúz az egész csapat és szétverik a szemetet, felfalva minden számukra ehetőt.
Egy alkalommal az előőrsként érkező varjú ügyesen kiszedett egy nagyobb kenyérdarabot a kukából és elrejtette a közeli bokor alá. Ezt követően visszarepült a kosárba és kiszedett egy darab újságpapírt és letakarta a zsákmányát, s csak ezek után repült vissza a többihez a hírrel. Aztán – fondorlatos módon – úgyanúgy részt vett a „közösségi” lakmározásban is, mintha nem lenne bespájzolva már neki egy jó nagy adag ennivaló.
A közelben-távolban én voltam az egyetlen hajléktalan, aki – szerencsére – már nem szorul rá mások kidobott dolgaira.
Likes
No Comments