Dohányzás –
rossz szokás vagy szenvedély?
A szenvedélybetegségek közül az alkoholfogyasztás mellett a dohányzás a legelterjedtebb a világon. Minimum az emberiség egynegyedede dohányzik, ami ugyan nem jelenti azt, hogy mindenki szenvedélybeteg, de károsítja saját és környezete egészségét. Ráadásul a dohányosok ugyan elismerik, hogy a tüdőre káros a nikotin, de abban a tévhitben vannak, hogy a dohányzás szokásának nincsenek pszichés hátrányai, sőt még nőveli is a koncentrációs képességet. A dohányzás egyebek mellett az egész társadalomra káros, melyre már manapság a cigarettás dobozokon is láthatunk figyelmeztetést. Ez kettős. A tüdő és érrendszeri betegségek miatt rengeteg ember veszti el idő előtt a munkaképességét – rokkan bele ezen élvezeti cikk használatába. A másik, hogy károsítjuk a környezetünkben élő emberek – kismamák, gyerekek, más betegségekben szenvedők – egészségét.
A dohányzást a társadalom nagy része a XX. század végéig kevésbé ítélte el, mint az alkoholfogyasztást. Nem annyira látványosak a hatásai, mint a szeszesitaltól származó részegség. A pszichikai probléma leginkább akkor lép fel, ha nincsen mit szívnunk. Egy erős dohányos ebben az esetben ideges lesz, igen sűrűn még agresszív is. A gyengébb jellemű nikotinfüggők még mások után is képesek elszívni a csikket, ha nem tudnak másképpen hozzájutni.
Én magam először hét éves korom előtt gyújtottam rá cigarettára. Egy volt óvodás társammal vásároltam egy doboz Munkás cigarettát a nyalánkságra kapott pénzen. Már majdnem a fél dobozzal elszívtuk ketten, mikor jött a nagyanyám, és jól elvert. Az általános iskolai évek során nagyon ritkán gyújtottam rá a haverokkal egy-két szálra. A középiskolában viszont szinte azonnal az első napon minden szünetben rágyújtottam. Másnap már vásároltam is cigarettát. Ettől kezdve alig egy év alatt jutottam el a napi két doboz cigaretta elszívásáig, ami még negyvenkilenc éves koromban is a stabil adagom. 2003-ban ugyan nyolc napig nem tudtam cigarettázni, mert nem volt rá pénzem. Ezt az időszakot teljes depresszióban éltem meg. A százkilencvenkét órából szerintem több mint százat aludtam, a többit fantáziálással töltöttem el. A végén mégis kértem egy szál cigarettát, amit követett egy hitelbe vett csomag, majd a saját magam által vásároltak. Azóta nem sikerült egy napig sem nikotinmentesen maradnom. Őszintén megvallva az utóbbi öt évben meg sem próbáltam komolyan leállni a dohányzásról, pedig a volt barátnőm – már huszonegy éve mentes e szertől – sem szerette a nikotinszagot rajtam. Hiába szégyellem magam egyre jobban azért, mert másokat zavar a dohányzásom, nekem még sajnos nem okoz eléggé gondot, bár az egészségemen már észreveszem a tüneteket. Négy évvel ezelőtt még a mentő is kijött értem mellkasi fájdalmaim miatt, de mikor a kórház felé vezető úton megállt pár percre én kiszálltam, és elszívtam egy szál cigarettát a november végi hajnali fagyos hidegben. Hiába hittem a fájdalmaim kezdetén, hogy itt az alkalom a leállásra.
Pár éve hívogatnak az Anonim Dohányosok gyűléseire, de én csak egyszer mentem el nagy nehezen. Sajnos éppen akkor egy olyan társam vezette a gyűlést, aki előtte egy fél órával még rágyújtott. Ettől elment az a kevés kedvem is a nem dohányzástól. Nekem ugyan még nem sikerült leállnom, de a környezetemben egyre több ember hagyja abba ezt a rossz szokást.
Rengeteg lehetőségről hallottam már a dohányzásról való leállásról. Sok ismerősöm hagyta abba egyedül, valamilyen fontos célért. Ez nem csak a saját egészségének megőrzése lehet, hanem egy gyerekszülés, egy párkapcsolat vagy más erkölcsi és esztétikai okok. Az orvostudomány segítségét is sokan felhasználták. Egyesek pszichológus segítségével álltak le, míg mások pszichiáterek nyugtatóit használták. Beváltak a tapaszok és az apukuntúrás kezelések is egyeseknél. Van olyan barátom, aki a Szigetvári Kórház addiktológiáján az Anonim Dohányosok önsegítő programjának és a pszichiátriai szakma tudományának segítségével állt le. Hazánkban is már háromszor elkezdte működését az Anonim dohányosok önsegítő közössége, melynek Tizenkét lépéses programjával a közösség rövid működése alkalmával mindig voltak tagok, akik elkezdték szüneteltetni a dohányzást és ez már évek óta sikerül nekik. A vallásos emberek pedig a gyülekezetük javaslatára, Istenüktől kérve erőt bírják abbahagyni ezt a káros szenvedélyt.
Bármelyik lehetőségnél a legfontosabb, hogy a dohányos elfogadja azt a tényt, hogy ő szenvedélybeteg és tehetetlen a nikotinnal szemben. További alapja a változtatásnak egy úgynevezett katarzis, ami lehet betegség, haláltól való félelem, valakinek az elvesztése vagy az attól való félelem, a dac, hogy másoknak sikerül és sorolhatnám napestig.
Az is lényeges, hogy segítséget tudjon kérni az illető, habár a dohányzásról szerintem sokan szoknak le egyedül is. Persze nem árt a környezet megértő közreműködése sem, hiszen az első napok nagyon nehezek. A vágy a rágyújtásra sosem múlik el, de az elején a legerősebb.
Ne feledjük, a dohányzás is életünk végéig szóló szenvedélybetegség, ami nem múlik el, csupán szüneteltetjük!
