Hát, idefigyelj egyetlen gyermekem! Most már elegem van abból, hogy állandóan azzal nyaggatsz, miért is nincs mellettem egy olyan pasi, mint az édesapád és később a nevelőapád volt. Okos, jóhumorú, tisztakezű és -szívű ember.
Sajnos, amikor nagykamasszá értél, már nem volt melletted egy olyan apa-ideál, férfi-példa, én pedig a magam empatikus, de mégis női módján, csak nőként tudtam Neked segíteni.
Félek is, hogy – ugyan nagyszerű férfivá értél –, mégis az hiányzik belőled, az a férfias keménység, amire a férfiakat a saját génjeik adott szituációkban szinte rákényszerítik. Mindegy, az a lényeg, hogy tiszta emberke lettél.
Ja, és akkor most visszatérek néhány példára. Nyáron vettem-kotortam magamnak egy nagyon klassz pántos papucsot. Nagyon szépen kipedikűröztem a lábamat hozzá, – nem mintha máskor nem, bár eléggé trampli vagyok így is, meg úgy is. Szóval, vettem kapucsínó-színű körömlakkot és azt is használtam. Tényleg jól éreztem magam az ingyenstrandon lesüttetett lábammal. Állok a hajléktalanszálló melletti buszmegállóban, amikor egy kissé illuminált, de jóarcú emberke kiválik egy társaságból és odajön hozzám.
Minden bevezetés nélkül nekem szegzi a kérdést : „ Akinek ilyen ápolt a lábfeje, az máshol, feljebb, az eltakart részen is jószagú lehet, nincs igazam ?”
(Mi a jófenét kell ilyenkor mondani? Nem volt erőszakos, nem volt sértő, csak egy őszinte hím, és ráadásul azon szeszközi állapotban, amikor nem nagyon lehet feldühíteni). Szégyenlősen ingattam a fejemet és szerencsére jött a buszom.
A következő alkalommal éppen az angol tanítványomnál voltam a Szentendrei úton, s utána vártam a buszra. Ketten voltunk, egy őszes úr és én. Rohadt hideg volt és nem jött a busz.
Ki nem találod, hogy az úr is kissé ihatott előtte. Beszélgetést kezdeményezett. Én egy jólnevelt asszonyka vagyok, miért is ne lehetne szót váltani? Hideg szélről, BKV-ról stb…
Egyszercsak azt mondja az úr „Muszáj kérdeznem valamit” – „Tessék” – mondtam.
„De durva lesz!” Mire én :„Nem hiszem, hogy okot adtam volna bármivel is, hogy velem durva legyen, de hát szabad országban élünk, nyitott terepen vagyunk, Ön azt mond bele a világba, amit csak akar, legfeljebb nem veszem magamra,,
Nekidurálta magát – látszott, hogy tétovázik, de megtette. „Tudja, hölgyem, elnézem a fejét. A maga haja alapvetően barna, de néhol vörös, máshol meg szőke. Már egy ideje azon meditálok, hogy ott, lenn milyen lehet?”
Jött a 86-os. Gyorsan felléptem és a lépcsőről még visszaszóltam, hogy „,ősz”. Még utánakiáltotta a busznak, hogy „Az is nagyon izgalmas lehet!”
Vagy vegyük Istvánt. Kereken 31 éves. Ahogy mondani szokás : „üldöz” a szerelmével.
Merthogy csak az én társaságomban érzi jól magát, s hogy a szerelmet is tőlem várja.
Ha nem hal meg bennem az első embrióm, akkor idősebb lenne nála. S még ha meg is lenne a szikra egymás iránt, hogy mehetnék bele én egy olyan dologba, aminek semmi, de semmi kifutása nincs? Arról már nem is beszélve, hogy az amúgyis utált, meglöttyedt testemet hogyan tárnám fel egy ragyogó, feszes, izmos férfi szeme elé ??
És akkor még a szoc. munkás. Akivel szépen, korrekten, célratörően megbeszéltük az adósságkezelési programomat, majd én elbúcsúztam és felszálltam a végállomáson a buszra.
A fene se gondolta volna, hogy lejár a munkaideje és ő is jön.
Leült mellém és egy teljesen más hangon elkezdte magyarázni, hogy ő egész életében ilyen nőre vágyott, mint én.
Agyamban kigyúlt a vészjelző lámpa, hogy most figyelj, Anna, mert jön a szöveg.
„De én egy lusta ember vagyok” – így ő. (magamban: kérdezte valaki?). Ő: „Tudja, van három szeretőm, két elvált meg egy özvegyasszony, – az egyikhez kedden, a másikhoz csütörtökön, a harmadikhoz szombaton megyek. Ők vacsorát főznek, én pedig utána az ágyban meghálálom a vacsorát” (azt a kutya világba ! Abban a hitben éltem eddig, és a tapasztalataim is azok voltak, hogy a szeretkezés egyenrangú emberek csodás viadala, és ezzel a férfiak is tisztában vannak, még az ún. „egészségügyi” kapcsolataikban is Vagy mégsem ? Ez a hímsoviniszta barom most azt hiszi, hogy „ajándékot” ad azzal, hogy hajlandó befeküdni valaki ágyába, aki ráadásul még főzött is rá?? Ökölbe szorult a kezem. Vagy azt hiszi, hogy aki olyan helyzetbe kerül, hogy szoc munkás segítségére szorul, az más szempontból is szerencsétlen kiéhezett állatka ? Mert honnan máshonnan szedte volna össze tisztelt beszélgetőpartnerem a nekikeseredett és problémákkal küzdő elvált- és özvegyasszonyait?!?)
És még negédesen hozzátette: „De hát magát a nap 24 órájában kellene szeretni, és én ehhez lusta vagyok”. Nna, akkor most legyek elájulva, hogy engem kvázi magasabb szintre helyez. Egy fenéket! Ugyanezt mondja mindenkinek.
Le kellett szállnom. Előtte még megkérdeztem, hogy „Tessék mondani, ha paprikáskrumpli volt lókolbásszal, akkor egyszer, ha pedig őzgerinc áfonyával és krokettel, akkor ötször köszöni meg?” Futólépésben szálltam le .
Az úr egyébként most már tanácsadó egy női szállón, neveli a jövendő szoc. munkásokat és rendesen hízik.
Szóval, kisfiam, nehéz a sorsa nemcsak a katonának, de a hajléktalan aszszonyoknak is. Ha összehozza a sors egy hasonló hajléktalannal, akkor a két negatív szorzata a legritkább esetben pozitív, ha pedig olyanra bukkan, aki a hajléktalanságot csak messziről ismeri, minden percben – pláne, ha valamiben nem értenek egyet, legyen az a legkisebb dolog is –, érezteti, éreztetni fogja a nővel, hogy „honnan húztalak ki” és „csak azért kellettem, hogy normális lakásba költözz”.
Persze, azért van jelöltem. És azt hiszem, én vagyok az ő jelöltje is. Majd kiderül, hogy csak „jót akar tenni velem, szegény árva, magányos hajléktalan nővel” vagy szeretkezni is tud.
A szikra már csiholódik. És lehet, hogy fellobban a láng.
Félek is, hogy – ugyan nagyszerű férfivá értél –, mégis az hiányzik belőled, az a férfias keménység, amire a férfiakat a saját génjeik adott szituációkban szinte rákényszerítik. Mindegy, az a lényeg, hogy tiszta emberke lettél.
Ja, és akkor most visszatérek néhány példára. Nyáron vettem-kotortam magamnak egy nagyon klassz pántos papucsot. Nagyon szépen kipedikűröztem a lábamat hozzá, – nem mintha máskor nem, bár eléggé trampli vagyok így is, meg úgy is. Szóval, vettem kapucsínó-színű körömlakkot és azt is használtam. Tényleg jól éreztem magam az ingyenstrandon lesüttetett lábammal. Állok a hajléktalanszálló melletti buszmegállóban, amikor egy kissé illuminált, de jóarcú emberke kiválik egy társaságból és odajön hozzám.
Minden bevezetés nélkül nekem szegzi a kérdést : „ Akinek ilyen ápolt a lábfeje, az máshol, feljebb, az eltakart részen is jószagú lehet, nincs igazam ?”
(Mi a jófenét kell ilyenkor mondani? Nem volt erőszakos, nem volt sértő, csak egy őszinte hím, és ráadásul azon szeszközi állapotban, amikor nem nagyon lehet feldühíteni). Szégyenlősen ingattam a fejemet és szerencsére jött a buszom.
A következő alkalommal éppen az angol tanítványomnál voltam a Szentendrei úton, s utána vártam a buszra. Ketten voltunk, egy őszes úr és én. Rohadt hideg volt és nem jött a busz.
Ki nem találod, hogy az úr is kissé ihatott előtte. Beszélgetést kezdeményezett. Én egy jólnevelt asszonyka vagyok, miért is ne lehetne szót váltani? Hideg szélről, BKV-ról stb…
Egyszercsak azt mondja az úr „Muszáj kérdeznem valamit” – „Tessék” – mondtam.
„De durva lesz!” Mire én :„Nem hiszem, hogy okot adtam volna bármivel is, hogy velem durva legyen, de hát szabad országban élünk, nyitott terepen vagyunk, Ön azt mond bele a világba, amit csak akar, legfeljebb nem veszem magamra,,
Nekidurálta magát – látszott, hogy tétovázik, de megtette. „Tudja, hölgyem, elnézem a fejét. A maga haja alapvetően barna, de néhol vörös, máshol meg szőke. Már egy ideje azon meditálok, hogy ott, lenn milyen lehet?”
Jött a 86-os. Gyorsan felléptem és a lépcsőről még visszaszóltam, hogy „,ősz”. Még utánakiáltotta a busznak, hogy „Az is nagyon izgalmas lehet!”
Vagy vegyük Istvánt. Kereken 31 éves. Ahogy mondani szokás : „üldöz” a szerelmével.
Merthogy csak az én társaságomban érzi jól magát, s hogy a szerelmet is tőlem várja.
Ha nem hal meg bennem az első embrióm, akkor idősebb lenne nála. S még ha meg is lenne a szikra egymás iránt, hogy mehetnék bele én egy olyan dologba, aminek semmi, de semmi kifutása nincs? Arról már nem is beszélve, hogy az amúgyis utált, meglöttyedt testemet hogyan tárnám fel egy ragyogó, feszes, izmos férfi szeme elé ??
És akkor még a szoc. munkás. Akivel szépen, korrekten, célratörően megbeszéltük az adósságkezelési programomat, majd én elbúcsúztam és felszálltam a végállomáson a buszra.
A fene se gondolta volna, hogy lejár a munkaideje és ő is jön.
Leült mellém és egy teljesen más hangon elkezdte magyarázni, hogy ő egész életében ilyen nőre vágyott, mint én.
Agyamban kigyúlt a vészjelző lámpa, hogy most figyelj, Anna, mert jön a szöveg.
„De én egy lusta ember vagyok” – így ő. (magamban: kérdezte valaki?). Ő: „Tudja, van három szeretőm, két elvált meg egy özvegyasszony, – az egyikhez kedden, a másikhoz csütörtökön, a harmadikhoz szombaton megyek. Ők vacsorát főznek, én pedig utána az ágyban meghálálom a vacsorát” (azt a kutya világba ! Abban a hitben éltem eddig, és a tapasztalataim is azok voltak, hogy a szeretkezés egyenrangú emberek csodás viadala, és ezzel a férfiak is tisztában vannak, még az ún. „egészségügyi” kapcsolataikban is Vagy mégsem ? Ez a hímsoviniszta barom most azt hiszi, hogy „ajándékot” ad azzal, hogy hajlandó befeküdni valaki ágyába, aki ráadásul még főzött is rá?? Ökölbe szorult a kezem. Vagy azt hiszi, hogy aki olyan helyzetbe kerül, hogy szoc munkás segítségére szorul, az más szempontból is szerencsétlen kiéhezett állatka ? Mert honnan máshonnan szedte volna össze tisztelt beszélgetőpartnerem a nekikeseredett és problémákkal küzdő elvált- és özvegyasszonyait?!?)
És még negédesen hozzátette: „De hát magát a nap 24 órájában kellene szeretni, és én ehhez lusta vagyok”. Nna, akkor most legyek elájulva, hogy engem kvázi magasabb szintre helyez. Egy fenéket! Ugyanezt mondja mindenkinek.
Le kellett szállnom. Előtte még megkérdeztem, hogy „Tessék mondani, ha paprikáskrumpli volt lókolbásszal, akkor egyszer, ha pedig őzgerinc áfonyával és krokettel, akkor ötször köszöni meg?” Futólépésben szálltam le .
Az úr egyébként most már tanácsadó egy női szállón, neveli a jövendő szoc. munkásokat és rendesen hízik.
Szóval, kisfiam, nehéz a sorsa nemcsak a katonának, de a hajléktalan aszszonyoknak is. Ha összehozza a sors egy hasonló hajléktalannal, akkor a két negatív szorzata a legritkább esetben pozitív, ha pedig olyanra bukkan, aki a hajléktalanságot csak messziről ismeri, minden percben – pláne, ha valamiben nem értenek egyet, legyen az a legkisebb dolog is –, érezteti, éreztetni fogja a nővel, hogy „honnan húztalak ki” és „csak azért kellettem, hogy normális lakásba költözz”.
Persze, azért van jelöltem. És azt hiszem, én vagyok az ő jelöltje is. Majd kiderül, hogy csak „jót akar tenni velem, szegény árva, magányos hajléktalan nővel” vagy szeretkezni is tud.
A szikra már csiholódik. És lehet, hogy fellobban a láng.
(2009 március hónap, első díj)
