Mit nem hallunk már ismét rólatok,
Ti „civilizált”, „művelt” emberek!
Atombombával játszadoztok,
Mint gyufával a vásott kisgyerek.
Ha így akartok elpusztulni mind:
Legyen meg a ti akaratotok,
Nem bánjuk, hogyha szálig vesztek is,
De minket, állatokat hagyjatok!
Égjen a Louvre! A milánói dóm!
Omoljon le a büszke Tadzs Mahál!
Legalább üszkös romjaik alatt
Otthont talál néhány éhes sakál!
Mit bánjuk mi, ha New York romba dől
És fű nő majd a Wall-Street dúlt kövén
S a keselyük úgy istenigazában
Lakmároznak a bankárok dögén!
Mi gondunk rá, ha nem lesz Notre Dame,
Ha Nizza helyén csúf bozót virít
S por fedi be a British Múzeum,
A Zwinger szürke törmelékeit,
A tiszta ész, a józan értelem
Ha gyűlöletté, önzéssé fajul
S egyetlen őrült, részeg éjszakán
Égi röptéből vérbe, szennybe hull.
Washington, Moszkva lángörvénybe vész,
Új Hiroshima lesz Peking, Tokió,
S kihalt puszták ölén alussza majd
Örök álmát a civilizáció.
Aludja hát, ha ez a végzete!
Érdem szerint lesz méltó sorsotok: –
Majom, hiéna s minden háziállat
Hozzátok képest angyal, – angyalok!
Birkaésszel ezt felfogniuk nehéz,
Mi ökrök, juhok, szamarak vagyunk,
De tudjuk azt, hogy egy az életünk
És féltjük azt, mert élni akarunk!
Egyebünk sincsen, csak az életünk,
Kívüle nincsen veszteni valónk,
Nincs istenünk, és nincsen Krisztusunk,
Beethovenünk és Michelangelónk.
Mi ökrök, birkák, juhok, szamarak
Élni akarunk a buták jogán,
Mert nem állunk még mint ti emberek
A „fejlődésnek” ily magas fokán.
Az ősi jusson osztozzunk tehát:
Nekünk – élet! Nektek – atomhalál!
Ezt üzenem az állatok nevében,
Tisztelettel: – a l e g b u t á b b s z a m á r !
