546. szám Széppróza

Angyalok vigyáznak rá

By

Soraim megírására azok a szép reggeli emlékek késztettek, melyek során megismerhettem Halász Barnabást. Igaz, sok olyan találkozás előzte meg a bemutatkozását, amikor névtelenül voltunk Kedvesek egymással.
Általában heti egy-két alkalommal álltunk meg annál a kereszteződésnél, ahol Ő mindig sétált. Az FN újabb számait örömmel kínálta, és nagyon szép, „nyomdai-ropogós” állapotban óvta. A javadalmazás mindig a pénztárcám aktuális aprójától függő volt, de sosem éreztem, hogy ezzel probléma lenne.
Kivételes kedvességgel köszönte meg, mire én is kedvesen igyekeztem megköszönni a kapott kiadványt. Erről ismertük tehát mi egymást, névtelenül, de mi voltunk a Kedvesek. Mert kedvesnek lenni nem divat manapság, és Ő mégis erre késztetett minket, ami olyan jó érzéssel töltötte el az embert így a reggeli órákban.
Minden alkalommal kétszer köszönte meg. Ha pedig csak láttuk egymást messziről, néma fejbiccentéses köszönéssel voltunk Kedvesek.
Szeptemberben egy műtét miatt több hétre kiestem a munkából. Felépülésem után az első találkozáskor 3 lapszámot adott a kezembe. „Nem tudtam mi történt Önnel, de félretettem” – mondta. Újra Kedves volt és megköszöntem. Tőle tanulva kétszer.
Karácsony előtt megleptem egy angyalkával, amit én csináltam gyerekes formában és pár sor jókívánsággal. Következő alkalommal viszonzásként kaptam én is egy a nevével ellátott képeslapot. Érdekes érzés volt megtudni egy olyan ember nevét, akit gyakorlatilag már ismertem, érzésem szerint. Mert mi voltunk a Kedvesek.
Köszönöm tehát itt is a fáradhatatlan reggeli kedvességét, bevallom hiányzik, és kívánom, hogy az angyalok vigyázzanak Rá, köztük az enyém is.  
Nyugodjon békében!

You may also like