364. szám Vers

A Nincstelen XIV.

By

Csengőhangra váró kóbor bárány vagyok,
Még lakomádhoz piszkos a rongyruhám,
Nem találtam meg a fürdető patakot,
Csellengek réteden révetegen, sután.

Amint harmatban megtisztítom magam,
Ünneplő ruhában térdelek fohászhoz,
Fény ül majd arcomon, tiszta lesz a hajam,
Itt a dagonyában leszek a kovászod,

S hallanak füleim szép dallamú hangot.
Megszólít majd hangod; – meghívásod nekem –
Idődet jelzik a megkondult harangok,

Míg hullanak köröttünk lángoló kövek,
Tüzet gyújtani a megfáradt éveken: –
Mérleged ítéli mit ember elkövet.

You may also like