Gonosz velem a sors; – csak ebben bőkezű.
Mézet csordít néha, az csészém mellé hull,
Ettől a híg teám mindig epe ízű; –
Mikor belecsöppen, akkor meg kiborul
Hamis álmot hintő rongy, céda sorsasszony,
Miért nem vetsz nekem puha dunnás ágyat?
Ellöktél magadtól, fekszem a haraszton.
Adhatnál már egyszer jó takarót: – lágyat.
Óvó takaródat magamra húzhatnám
Alóla intenék a távozó évnek,
Zivatarod helyett meleged hullna rám.
A hályogos szemem könyörgőn rád tekint,
Szállnak felőled a hollószárnyú fények,
A zord világod rám mindig nyavalyát hint.
