405. szám Vers

A földön hagyott

By

Az, a kócos bohó magam,
a loboncos huszonéves,
földön hagyott negyven évet…

beszédülve emléktárba,
rövidszoknyás emlék várta,
s mint ahogy a pille rebben,
huss…! kiszálltak kéz a kézben,
felhők között viháncolva
kikacsintottak Ámorra:
– vérüket a vágy zengeti –
nászukkal rá ágyat szőve
ráfeküdtek novemberi
páraterhes hófelhőre.
S tört marsallbottal kezében,
lent a szorgos negyven év ment…

versenyre kelve a Nappal
mért vigyorog sima arccal…?
az, a kócos bohó magam.

You may also like