808. szám Beszámoló

Tudás, tapasztalat, fejlődés

By

Terjesztői képzéssorozat

 

A Fedél Nélkül utcalap terjesztői számára májusban és júniusban hat alkalomból álló, intenzív képzéssorozat valósult meg, a pénzügyi tudatosság, a terjesztői munka minősége, és a kommunikációs készségek fejlesztése köré építve. A program célja az volt, hogy a terjesztőtársaim gyakorlati tudással és eszközökkel gazdagodjanak saját életük stabilabbá tétele, valamint a Fedél Nélkül utcalap sikeresebb terjesztése érdekében.

 

Pénzügyi tudatosság képzés

május 11. és június 6.

 

Az első tréning a pénzügyi tudatosság témájával foglalkozott. A Csuha Mária által vezetett képzésen olyan kérdéseket jártunk körbe, mint a jövedelmünk tudatos beosztása, a bevételek és kiadások tervezése.

A gyakorlatban is jól használható módszerek is előkerültek, például a borítékos rendszer, amely segít vizuálisan kezelni a kiadásainkat, illetve a tudatos vásárlás alapjai, mint például a bevásárlólista, jóllakott állapotban való vásárlás, priorizálás.

A beszélgetések során a résztvevők aktívan osztották meg egymással tapasztalataikat, és sok hasznos ötlet hangzott el. Az eseményt közös ebéd zárta, ami nemcsak közösségi élmény volt, de lehetőséget is adott a kapcsolódásra és további gondolatcserére.

 

Terjesztői alapoktatás

május 20. és június 17.

 

A képzéssorozat második szakasza a Fedél Nélkül terjesztésének gyakorlati oldalára koncentrált. Május 20-án és június 17-én a résztvevők terjesztői alapoktatáson vettek részt, ahol olyan kérdéseket vitattunk meg, mint 

– Hogyan lehet több újságot eladni?

– Mit tehet egy terjesztő, ha atrocitás éri?

– Milyen a megfelelő megjelenés, viselkedés és kommunikáció az utcán?

Megerősítésre került, hogy kiemelten fontos szempont a rendezett megjelenés, és hogy az eladásra szánt újságok mindig aktuálisak és jó állapotúak legyenek. A képzéseken szó esett arról is, hogyan lehet röviden és udvariasan bemutatni az újság tartalmát, hogyan tudunk beszélgetni a vevőkkel a megjelent cikkekről, és milyen módon válhatunk láthatóvá és hitelessé a járókelők szemében.

 

Kommunikációs tréning I. és II.

június 17. és június 24.

 

A 17-i kommunikációs tréning már inkább workshop-jellegű volt: itt a résztvevők gyakorlati helyzeteket dolgoztak fel, kérdezhettek, szerepjátékokat próbálhattak ki, és visszajelzéseket kaptak egymástól.

A képzéssorozat június 24-én zárult az egy héttel korábbi Kommunikációs tréning folytatásával, lezárásával. A tréningen hasznos tanácsokat kaptunk arról is, hogyan lehet önmagunkat és az újságot „reklámozni”, miként lehet pozitív első benyomást kelteni, és hogyan tudjuk közvetíteni a lap társadalmi jelentőségét, miközben saját hitelességünk is megerősödik. Valamint konfliktushelyzeteket modelleztünk, az ilyen helyzetek kezelését, magunk és a másik fél jobb megértését gondoltuk végig.

 

Összegzés

A képzéssorozat minden résztvevője új tudással, gyakorlati ötletekkel és motivációval gazdagodott. A programot végig jó hangulat, nyitottság és aktív részvétel jellemezte.

A résztvevők visszajelzése szerint ezek az alkalmak segítettek abban, hogy

– tudatosabban osszuk be a pénzünket,

– magabiztosabban végezzük terjesztői munkánkat,

– és bátrabban szólítsuk meg az embereket az utcán büszkén, történettel, tartalommal.

Hálásan köszönjük a lehetőséget, hogy részesei lehettünk ezeknek az alkalmaknak, és reméljük, hogy a jövőben még több ilyen vagy hasonló képzésen vehetünk részt.

 

Halmi Aranka

 

A képzésekben nyújtott pótolhatatlan segítséget ezúton is köszönjük Csuha Marcsinak, Salfay Ritának, Mitrik Dórának és minden önkéntesünknek, aki a projekten dolgozott.

A képzéssorozat a Hajléktalanokért Közalapítvány támogatásával valósult meg.

You may also like