793. szám Széppróza

A Nemzet Kreténje

By

Nem titkolt örömmel jelentem be, hogy idén először kerül megrendezésre a „Nemzet Kreténje” verseny.

(Az elején szeretnénk tisztázni, hogy a kretén szó átvitt értelmét használjuk, tehát nem a pajzsmirigy működési zavar betegségében szenvedőkről van szó, hanem a közbeszéd által használt jelzőként azon címeres idiótákról, tahókról, akik viselkedésükkel a környezetüket irritálják, felháborítják, kisebb vagy akár nagyobb közösségek életét mérgezik. Ezek a kretének nem ismerik az önmérsékletet, az empátiát, a másikra való odafigyelést. Gátlástalanok, pökhendik, egoisták. Mivel jellemzően nem veszik magukat észre, így kiemelhetők, megmutathatók, díjazhatók. Egy régi hiátust pótolva ezt tesszük mi.)

A rengeteg nevezés miatt a versenyzők már az előválogatókon bemutatkoznak a szakmai zsűri előtt. Természetesen a döntőbe jutott versenyzők közül a közönség megválaszthatja a közönségdíjas kretént is, mely külön díjazásban részesül. Bár a verseny nem kezdődött el, máris több tízezer szavazat érkezett országhatáron belülről, kívülről, égnek a telefonvonalaink, és már elmondhatjuk, hogy a médiaérdeklődés is rendkívüli, előzetes várakozásokat messze meghaladó.

Napjainkban sajnos a kreténség egyfajta normává, már-már elvárássá vált, sok a felvett póz, a szemérmetlen és kontrollálatlan kreténség. A mai kor kreténje lúzernek tekinti azokat, akik nem akarnak kretének lenni. Elkötelezettségünk, hogy a megválasztott főkretén komoly iránymutató személyiséggel bírjon a társadalom felé, mintát mutasson, éppen ezért célunk egy olyan kretén választása, aki példaértékű lehet a fiatal generáció és egy egész nemzet számára.

Az előválogatókról összesen 13 kretén jut tovább, akik 10 napos felkészítő táborban vesznek részt, ennek célja, hogy leszűrje a versenyzők valódi énjét, kompetenciáit, emellett pedig felkészíti őket a gálaestre, egy magas színvonalú, elegáns show műsorra.

Az eddig jelentkezettek többségét a környezetük jelölte a versenyre, így a szervezőség – a komoly önfelismerést elismerve – különdíjban részesíti azt a versenyzőt, aki saját maga jelentkezett, s a versenyen a legtovább jutott. Már eredménynek látjuk azt az összefogást is, ahogy a kollektívák jelöltek. Politikai, gazdasági kényszerközösségek mutatják fel sikertelenségük okozóját, lakóközösségek, iskolai osztályok mutathatnak egyként valakire. Valakire, aki talán a Nemzet Kreténje lesz. Itt jegyeznénk meg, hogy a Nemzet Kreténje kizárólag magánszemély lehet, cégek, bankok, pártok jelölését bár értjük, de ezúttal nem tudjuk elfogadni.

A díjazásról. Tudjuk, hogy a jelentkezők nagy része nemzeti elkötelezettségből jelentkezik a versenyre, nem pedig a díjakért, de mi rangot szeretnénk adni a versenynek, így a szponzoraink felajánlásával lehetővé tett legmagasabb díjazásban gondolkodunk. Mivel a versenyt hagyományteremtő céllal rendezzük meg, fontosnak tartjuk azt is, hogy a díj, a nemzet, az ország egymásra találjon.

You may also like