A pohárba idegesen félredobott
ötforintok, most milyen értékesek.
Testet öltött nyomor szül
hét krajcárnyi boldog pillanatokat.
Ma ismét megoldottuk a holnapot,
boldog elégedettséggel ülünk a padon.
Most nem gondolunk a postaládába
begyűrt sárga kellemetlenségekre.
Auránkban a majd lesz valahogy
bizalma leng.
Zakók, elfelejtett lukas nadrágok
zsebében, talán lesz még fillér.
Még nem gondolunk a rohadó lábú
sorstársra, vad szeretkezések
feledik a gyötrelmet.
Baráti kölcsönök is hamis
illúzióval táplálják a jövőt.
Napi mókuskerék-menetben,
még tehetjük a dolgunk,
agyunk a géppel szimbiózisban él,
remélve izzadságunk árát.
Bürokrata útvesztőkön hamisan ígérnek
döntést, és mi szabad farkasként,
jólétet színlelve büszkén hallgatunk,
öklünket szorítva: csak addig bírjuk ki!
Akik már a villamos peronján állnak,
cinikus tehetetlenség részvétével
intenek türelemre, tudván, hogy ők is
csak a kafkai világ eszközei
