(Dolmány Anettnak
mikor az első reggelek ködén
a nyár még tompán átvilágít
távoli fények ragyogják be
a tér gesztenyefáit
mikor nem az a déli napsütés
mely lángot fakasztva árad
hamarosan az északi szél
jelt ad a pusztulásnak
mikor közelít az a néhány nap
mert átalakulnak a kertek
minden amit megszáll az ősz
pőrén szorongva reszket
mikor könnyű halotti máglyaként
mindenfelé levelek égnek
hangtalan válik semmivé
a tárgy a test a lélek
