Majd, ha fagy! Neoreneszánsz Rally, Premier
Sicc Production, 2025.04.29, Akvárium
Már a várva-várt, a szellemi-művészeti értékekre egyre jobban éhező, hosszú éveken át koplaló lelkemnek így visszagondolva oly kedves és tanulságos előadás kezdete előtt elkapott, egyre csak játszott a bolond fejemmel a forgatag életem különböző időszakaiból: be-bevillanó, akár szeszélyes mélységekből előtörő emlékeim kavalkádja. „Elproustozgattam” magamban, mondhatnám akár Parti Nagy-osan is, míg a többiekre vártam a Neoreneszánsz Rally című remek, bátor és egyedi előadás színhelyéül szolgáló Akvárium előtt, ahol mintegy hat évvel korábban jártam utoljára, egy zúzdás, szeletelős, droidkodós holland drum and bass bulin, ahol a legendás Black Sun Empire adta a talpalávalót. Színházban, színházi előadáson, restellem bevallani, de körülbelül 20 évvel ezelőtt jártam utoljára: a Három nővért néztem Alföldi Róbert rendezésében a veszélyesen szép és szeszélyes szeretőmmel, de nem sokkal azelőtt az azóta doktorrá és irodalomtörténésszé avanzsált egyetemi barátommal sztóndultunk egy kiadós vicces cigi után Ibsen Hedda Gabler-ére.
Az előadás kezdetekor, látva a szép számú közönséget, inkább hátul, a fotelek rejtekében és homályában húztam meg magam, mert úgy döntöttem, inkább elbújok a sok ember, az esetleges kíváncsi tekintetek és a Fedél Nélkül karakteres, néhol már legendás szövegeire épülő kortárs művészeti, nekem kísérletinek tűnő darab kiváltotta érzéseim elől. Ám hiába bújtam el az egyre ütősebb, dinamikusabb, magával ragadóbb, egyszerre bábeli, a wagneri Gesamtkunstwerk vagy akár Bertolt Brecht és Kurt Weill avantgárd színházát is idéző előadás elől (többek között), a szerzők, szereplők, közreműködők úgy elkapták azt a bizonyosat, hogy a látottak és hallottak fokozatosan csaltak előre, sőt még a színészekével is összeakadt a tekintetünk a legváratlanabb pillanatokban. Az iróniába, néhol már szarkazmusba csomagolt, hol fekete, hol tipikus csövi humor, a song-ok, melyek a darab egyik kulcsszövegét elkövető alkotótársam, Szamóca Doors pulcsiját és a Brecht-Weill hommage Alabama Songot is eszembe juttatták, de nagyot ütött a kiszolgáltatottságon, nyomoron, magára hagyottságon felülkerekedő reneszánsz életöröm (ha már én is bő fél éve egy valódi újjászültést élek meg), a néhol húsba vágó, de egyben túlélést is jelentő őszinteség, a verhetetlen, nekem a legjobban adó, K-monológ / K-játék, vagy éppen a szikszói és Dankó utcai maharadzsa ellentmondást nem tűrő, dzsukel megnyilvánulása: „Kutyáim vagytok!!!”
Nos, én legalábbis személy szerint, főleg Isztambul és bizonyos prófétai hagyományok elolvasása óta inkább a macskákat preferálom, de ahogy a Madeilaine teasütemény helyett a csuklómra tekeredő, party- és fesztivál-belépőkre emlékeztető „karperecet” néztem, örültem, hogy a tombolás, az önpusztítás, a határaim feszegetése helyett a kultúra, az építkezés és tényleg a reneszánsz életöröm jegyében telt ez az este, kedves szerző és szerkesztő kollégáimmal, akiknek ezúton is megköszönném a figyelmességét, hogy darkos, antiszoc, …. burkomból, búvóhelyemről végül előcsaltak erre a felejthetetlen élménynek bizonyuló estére.
Antal Boldizsár
