Ott ült a parton
a langyos alkony,
vég nélküli csók,
éppen nekem szólt,
árva lelkemnek
küldte szelíden.
Álltam, reszkettem,
és gyönyörködtem,
kéjesen remegtem,
szólni sem mertem,
el ne riasszam,
fenséges malaszt.
Likes
No Comments