„…s a bomolt nők vad visítása lantmuzsikát elnyom;
ki se hallgat már a dalosra…”
(Ovidiusz – Átváltozások)
XI.
TÜKÖR
Pokolba zártan telnek napjaid,
ha ugattam, kinek is ugattam?
Hazugságokkal írtad lapjaid.
Merevség a neved – nem rugalmas…
Ahogy lelked tán sohasem szárnyalt,
ha jön időd, egy leszel sok árnnyal,
lelked sebzett és léted unalmas…
Szádra farkam fejni sem nyugalmas…
velem élnek, részemmé lett árnyak,
noha a tájfunok fölött szárnyal
lelkem – testem kő, nem rugalmas…
Hazugságokkal írták lapjaim,
ha ugattam, minek is ugattam?
Pokolba zárva telnek napjaim.
