Tevesz Shanna Carrie 2022 novemberében jött hozzánk először, azzal a problémával, hogy ő kettős (Dél-afrikai-magyar) állampolgár, nagyapja 1956-ban disszidált, ő maga pedig évek óta járja a nagyvilágot, ám Vietnámban egy orvosi vizsgálaton megállapították, hogy egy különleges betegsége (limfóma leukémiája) van, ami sürgős kezelést igényel. Döntenie kellett: a dél-afrikai, vagy a magyar egészségügyet választja. Korábbival rendkívül rossz tapasztalatai voltak, így döntött utóbbi mellett. A TB biztosítás ügyintézése korántsem volt zökkenőmentes. Teamünk egy emberként állt ki a fiatal lány mellett, akivel kollégáink a következő időszakban olyan támogató kapcsolatot alakítottak, ki, mely túlmutatva a Kürt utcai ügyintézés szokásos keretein, egyfajta intenzív szociális munkának, később barátságnak is volt nevezhető. Nagyon rövid idő alatt személyes jelenléttel támogatva elintéztük, hogy legyen társadalombiztosítása.
Tanúi voltunk, ahogy Shani két ízben is győzelmet aratott a rák fölött, aktív életet élt. Életigenlése feltöltötte energiával és bátorsággal azokat, akik segítették őt.
A harmadik menetet azonban már nem bírta legyengült szervezete. 2024. december 15-én 22 óra 43 perckor vette utolsó lélegzetét.
Emlékét szeretettel őrizzük, s ennek okán közreadjuk azt a versét, melyet idén szeptemberben írt, már újra kórházban, nagy kánikula idején. A nagy meleg és a sugárkezelés együttes hatása nagyon megviselte, de egy légkondícionáló hűvöse, s napraforgómag fogyasztása enyhítette kínját. Így született alábbi verse.
Shani! Legyen könnyű a föld neked!
Shanna Tevesz: Napraforgó szív
/fordította: Naszvadi Tibor/
Virágom világa, amint kiviláglik
napra forgó szirma sáraranyban játszik,
bőrömet karcoló szépségére vágyom,
térkép a testemen, hol lépteim járom.
Az abyssba fúródó erejének titka
az alvilág mérgeit napvilágra szívja
sugárzó fémeket, arzént, mind kioldó.
Tisztítsd meg a világot, Napraforgó!
Úgy állnak a mezőn, mint egy víg csapat,
földbe gyökerezett lábuk meg nem szalad,
arcukon lecsorog a nyári szenvedély,
s egymás vállán sírnak, mikor legmélyebb az éj.
Mennyi érzelemmel forognak a fényre!
Torkomban dobogó szívecském úgy kérte,
hogy a Nap, az Apa uralta űrökre
szálljak a magasba velük, mindörökre!
S mikor a Nap felhőben ráncolja homlokát,
s levelét hullatja minden földi virág,
egymás szirmaiba burkolóznak ők,
„Fel a fejjel!” – szólnak rám – „Bennünk van az erőd!”
A bőrömre varrattam e barátaimat,
hogy itt legyenek közel, mikor a part szakad,
hogy adjanak reményt, mikor nincs is olyan,
a Rák világában vezessék az utam.
S gyógyító magvaik édességét érzem,
táplál és kúrál, „Tán mégse úgy végzem…”
A sötét napokban, mikor olyan nehéz,
azt suttogják: „Itt vagyunk, nincs semmi vész!”
Hát ültesd őket közel, hisz a magányt nem bírva
egymás fényében nyílnak ki a napra!
Hogy minden pillanatban, minden rebbenésben
érezzem, hogy én is gyönyörűen éltem!
Napraforgók, ti vagytok a küzdésben a nyugvás
a remény, az élet titkaival bírás,
a szívem most énekel, a világ most ragyog,
Napraforgók, veletek újra egész vagyok.
