Az élet portékáit elengedem,
rám zuhan a varázslat ösztöne,
a Föld hallgat mint a végtelen,
mely a megcsalt sorsom börtöne.
– Arcod adja a friss örömet,
fényes csontvázamon keresztül,
hogy meglegyen az olcsó köszönet,
kötelesség, kényszer szembesül.
Tenyérnyi látványt kóstol a szemed,
– kigyúlt erényöved elérhető,
immunakcióid rögzítik a sebek –
mely fogsor nélkül is emészthető.
Minden áramlat rejtélyes szabad,
joker vagyok a felnőtt játékban,
belőlünk csak egy-egy szó marad,
és pimasz köszönet a koktélban.
– Beoltanak a hajnali veszélyek,
összekapcsol a szánalom csókja,
Vénusz asztalánál szelíd esélyek,
lábnyomát őrzi mindentudója.
Ráfekszem végleg a levegőre,
– de mégis napsütésre vágyom,
néha megfeszül az élet bőre
egy elfelejtett mesés állomáson.
