A 18. Hajléktalanügyi Európai Kutatási Konferencia idén számunkra különösen fontos helyszínen, Budapesten került megrendezésre. A FEANTSA, az európai hajléktalanügyi szervezetek szövetsége, évről évre megszervezi ezt a vándorkonferenciát, amely most a Közép-európai Egyetem (CEU) impozáns Nádor utcai épületében talált otthonra. A FEANTSA fő célja a hajléktalanság csökkentése és megszüntetése Európa-szerte; ennek érdekében tagszervezeteivel együttműködve kutatásokat végez, képzéseket szervez, valamint szakpolitikai ajánlásokkal segíti a nemzeti és európai döntéshozókat.
Az idei konferencia kiemelkedő eseménye volt, hogy az Első Kézből a Hajléktalanságról (EKH) társadalmi szemléletformáló program több tapasztalati szakértője nemcsak résztvevőként, hanem előadóként is szerepelt. Ez jelentős mérföldkő, hiszen a konferencia történetében gyakorlatilag egyedülálló esemény, hogy olyan előadók szólaljanak meg, akik személyes tapasztalatokkal rendelkeznek a hajléktalanságról. Az ő jelenlétük és aktív részvételük új dimenziót adhat, nemcsak ennek a konferenciának, hanem a hajléktalansággal kapcsolatos kutatásoknak, és a probléma felszámolásával kapcsolatos stratégiák kialakításának ügyében egyaránt.
A konferencián külön szekciót kaptunk, ahol bevezető előadás után beszélgetésre volt lehetőség a közönséggel. Előadással az EKH alapítója, Balog Gyula, és önkéntesünk, Gyöngyösi Katalin, az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola hallgatója közösen készült. Gyula, szinkrontolmács segítségével, a hazai hajléktalanság elleni küzdelem történelmének olyan jelentős állomásairól számolt be a nemzetközi közönségnek, amelyeknek kezdeményezésében és lebonyolításában egyaránt részt vettek hajléktalanságot megtapasztalt emberek. Az előadást követően két további EKH-tag, Horváth Csilla és Gede Márton válaszoltak a kutatók kérdéseire.
A tapasztalati szakértők saját különleges perspektívájukkal járulhatnak hozzá a hajléktalansággal kapcsolatos helyzet mélyebb megértéséhez és a megoldási lehetőségek jobb kidolgozásához; reméljük, hogy a jövőben erre még több lehetőségük nyílik.
A konferencia hat különböző termében párhuzamosan zajlottak a szemináriumok, ahol a résztvevők az aktuális kutatási eredményekről, módszertanokról és jó gyakorlatokról hallhattak. A programok közötti kávészünetekben a különböző országokból érkező vendégeknek lehetőségük nyílt arra, hogy kapcsolatokat építsenek, tapasztalatokat cseréljenek, és új együttműködéseket alapozzanak meg.
Az első napot egy különleges vacsora zárta, amelyet a történelmi Vigadó téren található Víg Varjú étteremben rendeztek meg. Az ízletes fogásokat zongorakíséret tette még hangulatosabbá, a menü pedig gondosan összeválogatott egzotikus ételeket és kiváló hazai borokat tartalmazott. Ez az esemény nemcsak gasztronómiai élményt kínált, hanem ideális lehetőséget teremtett a résztvevők számára, hogy kötetlenebb keretek között ismerjék meg egymást, és mélyebb beszélgetések révén erősítsék a nap folyamán született kapcsolatokat.
Összességében az idei konferencia hasznos pillanatképet mutatott az európai hajléktalanügyi törekvések jelenéről, és új szemléletekkel, friss tapasztalatokkal és együttműködési lehetőségekkel betekintést nyújtott annak potenciális jövőjébe, melynek megvalósulásán mind együtt dolgozunk.
Köszönjük a részvételi lehetőséget a Szervezőknek!
szöveg: Lukács Péter
szerkesztő: Gyöngyösi Katalin

(Az alkotás a FEANTSA konferencián került bemutatásra.)

