A buszvégállomáson át akart menni az úttesten
mikor meglátta az elütött galambot
a szépen rakott térkövön kivasalva feküdt
nem akarta nézni, de odaragadt a tekintete
át nem kelhetett, mert több busz jött egymás után
még simábbra vasalva az amúgy is papírvékony lelket
földbegyökerezett lábakkal állt az úttest szélén
pedig mindig rosszul van a véres eseményektől
még jó, hogy nem látja a saját hátát
ahogy csorog belőle a genny
de itt már felszáradtak a nedvek, a kőtől elválva
a buszok által keltett huzat minden elhaladáskor
meglebbentette a galamb szárnyát, meg az ő szoknyáját
de nem tudta felkapni, csak rángatta föl-le
menni kellett tovább
pedig repülni is lehetett volna.
