szonettkoszorú
I.G.-nak
I.
Az alkotóm vagy és a végzetem
s hogy fölöttem állsz – lábadra köpök,
ha hozzám hajolsz, ajkam mérgezed.
Aljas kufár vagy, ki lelkemmel házal,
pokolba száműzted az ördögöt,
de mégis hazug képedbe köpök:
belém költözött s általam szájal,
tömhettél volna torkomba rögöt!
Nem hiszek benned – ellenem támadsz,
hogy leckét adj; súlyos sorsként áradsz
utamon, már nem csak szavad dörög.
Büszkeségem összetörted nagyon,
minek mondjam, hogy hiába fáradsz,
Tamáskodom, de nyitott könyv vagyok.
