Polgár János mélyet sóhajtva indult a napi sétájára.
Napsütéses, madárcsicsergős hajnal van. Régebben mit nem adott volna egy ilyen reggeli sétáért. Látta, ahogy az ébredéstől még bódult emberek indulnak a munkába. Észre sem vették milyen szép is tud lenni egy augusztus végi reggel.
A kelő Nap sugara beragyogja a Körút piszkos utcáit. Minden körötte a szépet a harmóniát tükrözi. A daliás kukásfiú, már a negyedik kiürített kukát baszta a ház elé.
– Nehogy már aludjanak, mikor én már hajnal óta gályázom – mondta vigyorogva a másik narancssárgának.
Tényleg, nehogy már! Hősünk megállt egy ékszerbolt előtt. Nézegette a kirakott kóstolót.
Öt-hatszámjegyű cédulákon ücsörögtek.
– Istenem, de megvennék egyet az én Arankámnak – sóhajtott fel!
Most éppen nincs „kedve” az üres zsebének ehhez.
– Szar az élet! – sóhajt fel, de aztán eszébe jut néhai édesanyja direktívája. – Kisfiam csak pozitívan, mindig pozitívan! Rendben, Anya – szép szar –, ha ez így jobb?
Különben sem tudná átadni, mert nem koedukált a hajléktalan szálló.
Utolsó kétszázasából megveszi az eddig szokásos reggeli kávéját. Leül egy padra és elgondolkodva szürcsölgeti a jól megcukrozott italát. Eddig keserűen itta, de most „kényezteti” magát. Ennyit ugyan már hadd engedjen meg magának, és ugyanannyiba kerül, mint nélküle. Majd leteszi maga mellé a kiürült poharát. Nincs kedve most felállni, és elvinni a szemeteshez.
Emberek jönnek, emberek mennek, néha egyik-másik lehajol, és a poharába tesz valami aprót.
– Istenem, kisül a szemem, ezt én nem akartam! – Sóhajtva motyogja maga elé pozitívan. – Szép szar.
Jó állása volt, bizalmi állás. Ez most megszűnt. Nincs állandó elérhetősége, és ahogy kinéz mostanában nem is lesz.
– Megértem én őket, ha be kellene mennem, ahogy az nem egyszer előfordult, hol érnek el? Na, persze telefon, de azt el lehet felejteni, nincs hova bedugni a töltőt. Pont erről beszélt a főnök is mélységesen mély empátiával. Tudom, Anya, szép szar.
Ha valakit esetleg érdekelne mi is történt velünk, elmesélem. Persze tudom, egyedül a gondoskodó államot érdekli, de neki nem ismerem a címét. Még az is lehet, hogy külföldön lakik.
Volt egy szép kis házunk. Felújításra adtuk a fejünket. Hitelt vettünk fel svájci frankban. A svájci pénz az mindig megbízható volt, hát miért is ne? De a forint? Na, hagyjuk. 8 milliót vettünk fel. Szorgalmasan kifizettünk belőle eddig 16-ot. Néhány hónapja már nem tudtuk fizetni, mert nagyon megbízható lett a svájci frank. Kiszállt a végrehajtó, az árverezővel. Isteni szerencsénk volt. Elkelt a ház kétmillióért. Megvették a végrehajtó rokonai. Letudva a hitel egy része. Már csak 17 millió az adóságunk.
Nézzük pozitívan, kibasztunk a rezsiszörnnyel.
– Szép szar!
Ui. Emlékeim szerint Spanyolországban a XV században Izabella királynő 1478-tól finoman szólva szankcionálta (lásd még inkvizíció) az uzsorásokat, és pénzváltókat. Történt ugyanis, hogy az akkor forgalomban lévő arany pénzek egyre kisebbek lettek. Nem az infláció, hanem a pénzváltók, és uzsorások áldásos tevékenységének köszönhetően. A hozzájuk került arany pénzeket leleményes módon körbevágták. Izabella ezt nem nézte jó szemmel, és innentől kezdve a megrendezett falunapokon egy-egy uzsorást felnégyeltek vagy kerékbe törtek.
Ez csak egy ötlet!
2022 október, első díj
