Peti 12 éves, igazi rosszcsont, gézengúz és még ki tudja, hány negatív jelzőt lehetne aggatni rá... Az iskolában, ha bement, a szünetekben húzgálta a lányok haját, rugdosta a fiúk bokáját. Természetesen az inzultálásokat elszenvedő alanyok örültek, ha Peti lógott az iskolából. Mert nem egyszer ezt is megtette. Szülei nem igazán törődtek vele, talán ennek is köszönhető, hogy elkanászodott. Utálta a vasalt inget, a hozzáillő vászonnadrágot, ennek kapcsán a vasárnapokat is, a ,,kézenfogva-vezetést” a misékre. Nem a helyszínnel volt gondja, hiszen csodás festmények, gyönyörű szobrok díszítik a templom belsejét, és néha-néha a pap prédikációját is magáénak érezte, bár olyan eset is történt, hogy a prédikátor monoton hangját hallva szinte majdnem elaludt. Egy matek-óráról ,,bliccelve” csavargott a városban, cél nélkül – ill. azzal a céllal, hogy így megússza a matek-dogát... Ezen kívül nem volt sem terve, sem célja, elrúgott egy követ, és amerre gurult, arra ment tovább. Így járva a várost nem csupán a matek óráról lógott el, hanem nemtörődöm-módra a törit és a tesit is. Pedig, ha tudta volna, mit szalaszt el, meglehet, hogy a csavargás helyett az iskolát választja. Történt ugyanis, hogy egy család költözött a környékre, és a kislányukat átiratták Peti iskolájába, osztályába. Peti másnap csodálkozva fedezte fel az osztályban az új lányt, akinek még nem húzta meg a haját. Volt egy olyan érzése, hogy ennek a lánynak nem is fogja. Más volt, mint a többi lány. Más a szeme, más a hajszíne, más a kisugárzása... Az órákon még feszélyezve pislangatott a lányra, ám az egyik szünetben bátorságot szedve megszólította: – Szia! Mi még nem találkoztunk! Tudod, kicsit beteg voltam, ezért nem voltam itt. Én Peti vagyok. Téged hogy hívnak? – Szia! Én Rita vagyok. Most költöztünk ide vidékről, és így iskolát is kellett váltani. – Szeretsz jojózni? – Ez most hogy jön ide? – Van nálam egy, és ha elfogadod, szívesen neked adom! – De nálam nincs cserébe semmi! – Nekem elég cserébe a barátságod! – Na jó, cseréljünk! Ettől a naptól fogva Peti viselkedése 180 fokos fordulatot vett: Rita miatt saját önszántából rendesen járt iskolába, a házi feladatokat is becsülettel megcsinálta, mellette még a tanulásra is ráadta a fejét. Ezen kívül anyja nem kis meglepetésére hétköznap is kért tiszta inget, nadrágot. Bár anyuka sejtette, hogy lány van az események megváltozása mögött, Peti eleinte nem beszélt róla, ő pedig nem kérdezett rá. Telt-múlt az idő, Peti és Rita között egyre inkább elmélyedt a barátság, olyannyira, hogy szerelemmé nőtte ki magát. Iskola után Peti mindig elkísérte Ritát addig az utca sarokig, amelytől kb. 50 méterre lakott, és mivel csak két utcával laktak arrébb, reggelente megvárta Ritát a házuk előtt. Ezeken az útjaikon vidáman beszélgettek, vagy éppen nagyokat hallgattak, de mindenesetre örültek egymás társaságának. Nem ritkán egymásnak apró ajándékokat adtak, ezzel is erősítve összetartozásukat. Tizenpár év múlva Peti és Rita házasságot kötöttek és a házasságkötés napján Rita odaállt Peti elé a kezében szorongatva valamit. – Készültem egy meglepetéssel neked a mai napra! – Mégis mivel? Mi az? – Hunyd be szemed, nyisd tenyered! Peti ezt megtette, Rita egy csókot adott neki, és közben a tenyerébe csúsztatott egy jojót. – Ezt azért adom, hogy neked is legyen, mert amikor megismerkedtünk, te is egy jojót adtál ajándékba, és barátságot kértél cserébe. Én most ezért a jojóért cserébe a szerelmedet kérem! – Hát, köszönöm neked! És egye fene, cseréljünk! Zárószó: Az idő haladtával Peti és Ritaegy fiú és egy lány révén családot alapított, és boldogan élnek most is, ha meg nem haltak!
Likes
No Comments