Porzik a lélek, a szennyes kiterül,
minden egyes szó bennem alámerül,
s mi felszínre tör, csíp s mardossa ajkam,
mint a romlott borúra ülő hajlam.
Hol vannak a vidám, örömteli percek,
mik egykor bennem édesen peregtek…
s most vadul dörömbölnek gyomrom falán,
kétségbeejtőn a szabadulás okán.
Engedném, hadd menjen mind, ki bennem rút,
ha már nem sikerült nyernem háborút,
legalább a csata nyertese legyek,
üvöltsenek hangosan a fegyverek.