Arszenievits Szilárd
Írhatnám azt is, hogy Ő a „szuperterjesztő” de ez a jelző mostanában nem veszi jól ki magát. Legyen tehát a cím birtokosa: Asziszi Szilárd! Cseppet ugyan alliterál a neve a Ferences Rend alapítójára, de hát tudjuk, a hasonlatok az égben köttetnek, vagy valami ilyesmi. Tehát a bicskei születésű Szilárd a nyertes nálam. Mindig szerettem volna egy interjút készíteni vele, de eddig soha nem jött össze. Azért is bemutatom Őt nektek. Tételezzük fel, hogy most találkozok vele az interjú miatt. Már jön is, raszta hajáról mindenki felismerheti, az „o l y a n o k” esetleg el is ítélik. Ezt, az előítéletet mindjárt az első kérdésemmel megpróbálom cáfolni.
– Szilárd! Igaz, hogy „fűben” fában az orvosság?
– Már lejöttem róla.
– A fáról is?
– Arról is, láthatod.
A vak is láthatja, hogy nem minden raszta füvezik. Félre az előítéletekkel!
– Emlékszel az első találkozásunkra?
– Nem – na ez bejött.
Sok évvel ezelőtt volt. Színhely négyeshatos sárgaság. Elém lép, egy kutyus mellette. Intelligensen bámészkodik.
– Kérsz egy Fedél Nélkül újságot?
– Miért kérnék, mi van benne?
– Jó cikkek, szép versek, bár azok nekem nem jönnek be.
– Tudsz egy cikket ajánlani? – gondoltam, úgysem olvasott egyet sem. Tévedtem, kinyitja az újságot, és rábök egy cikkre. Például ehhez mit szólsz?
– Te mit szólnál, ha dedikálnám?
– Ne ba… te írtad?
– De ba… én írtam.
Azóta is gyakran összefutok vele. Figyelem, ahogy az utasokat elszórakoztatja monológjaival, és ahogy ajánlja az újságot. Nem erőszakos, mint némely kollegája, inkább kedvesen rábeszélő.
Persze azért ő is meg tud lepni. Egy alkalommal csörög a telefonom – na, a telefonról van egy másik közös sztorink – de azt majd később.
– Szia Tamás, ráérsz kicsit dumcsizni?
– Rá.
– Akkor tízkor a Margit-híd pesti villamosmegállójában.
Kivételesen pontos. Ott állunk a járdaszigeten, és dumálunk erről-arról, bár furcsa, hogy kérdéseket tesz fel időnként. Sebaj, abból tanul, mert a válaszaimból biztos nem. Aztán egy idő után – gondolom, mikor megunt már – átinteget a túlsó oldalra, ahol emberek kamerákkal, hangpuskával felszerelve vettek minket. És már indulnak is felénk. Elöl egy fiatal hölgy, kezében mikrofonnal.
– Jónapot kívánok, a TV2 egyik műsorához késztettünk felvételt. Ha megengedi, felhasználjuk.
– Persze!
Aztán még kérdez ezt-azt tőlem.
Este azért belepillantottam a műsorba. A húszperces beszélgetésünkből lett három. Valószínűleg igencsak kötetlen lehettem, vagy nem akarták, hogy a tv-kanári fütyüljön a „természetes” szókincsem miatt.
Ezt is megszervezte, nemhiába, ő egy igazi pesti intézmény.
Biztos nem tudtátok, hogy régebben, amikor zimankóra fordult az időjárás, a költöző madarakkal elindult melegebb égtájakra. (Nem, nem küldték.)
A délszaki országok tengerpartján homokszobrászatból élt. Bár, ha igazán rá akart volna menni a lóvéra, – szerintem – a Szaharáig is mehetett volna. Ebből is látszik, hogy nem egy kapzsi természet.
De vissza a jelenbe! Ha van írásom az újságban, végighurcol a villamoson, és minden vevőjének dedikáltat velem. Persze szívesen teszem, na meg hízik is a májam tőle.
Bár vidékről jár be, de minden reggel már hétkor kint a van a pályán. Eldolgozik tízig-tizenegyig, aztán hazamegy.
Ja igen, a telefon. Szeretem a csibészes mosolyával összekötött, pofátlan őszinteségét. Példa rá a telefon esete.
Az egyik alkalommal, mikor összefutottunk, panaszolja, hogy elveszett, ellopódott a telefonja. Ez nála, lehet mondani, széria tartozék.
– Tamás, nincs egy telód kölcsönbe? – kezdi a beszélgetést.
– Van, holnapra elhozom.
Másnap, annak ellenére, hogy megígértem, odaadtam neki.
Eltelt egy pár hét, amikor újra összefutottunk. Éppen én voltam megszorulva telefon ügyileg, mert az enyém elment egy idegennel, szóval ellopták.
– Szilárd, kellene a telefonom!
– De szerencséd van! Ha később találkozunk volna, már nincs meg, mert a kajfer ötezret ígért érte – mondja vigyorogva viccesen.
Jót nevettünk ezen, bár mindketten tudtuk, hogy ez halálosan komoly volt. Na, többek közt ezért mondtam azt, hogy kedvesen pofátlan a barátom.
Végül is ez a cikk csupán azért született, hogy kit is javaslok az Év Terjesztője díjra?
Szerintem most is jól állna a kezében ez az oklevél, mint ahogy az előző négy is.
Ő egy igazi pesti jelenség! Tizenhetedik éve terjesztője az újságnak. Ismerik százak, és szeretik is.
Tehát egyhangú felkiáltásommal legyen Ő, Arszenievits Szilárd!
