„A világ mindaz, aminek esete fennáll.”*
Rég leblokkoltam a startvonalnál,
Ahogy botorkálok, a kispadot látom,
Sosem vágytam trónra,
De ez sem volt az álmom.
„A világ mindaz, aminek esete fennáll.”
Mégis ollóval várok a célszalagnál…
Néha mentõben,
Néha kocsmában,
Van, hogy szeretve,
Van, hogy haragban
Várom az oxigént
Visszasírva, mikor még képregényt
Lapoztam, nem Zolát,
Mostanság tömény dominál,
Akkor még kikértem a kólát.
Most bárki jöhetne,
Hogy magányunkat betöltse,
Anno tükrözõdtem
Szerelmeim szemében,
Hittel, reményekkel vértezve,
Ma festék-spray-vel fújnak rá
Eszményképeimre…
Talán nem véletlen, igen,
Elfogyott a csoki,
Savanyú a szám,
Nincs többé Mami.
2004. Soha nem felejtelek,
Ha elalszom a vággyal:
Nálad ébredjek…
*Wittgenstein
