656. szám Beszámoló

Találkozó a bajor hegyek között

By

Hajléktalan emberek találkozója, Herzogsägmühle 2019. július 21–28.

2013. májusában ült össze Brüsszelben a belga, francia, holland, magyar és német hajléktalan emberek képviseletében hat szervezet 15 tagja. Hazánkat A Város Mindenkié (AVM) csoport – egyetlen nem jogi személy – képviselte 5 fővel. Az öt aktivista között három hajléktalan ember, egy szociológus aktivista és az Utcajogász Egyesület jogásza volt. Az utóbbi kettő a tolmácsolás feladatát is ellátta. Az akkori megbeszélések alapján körvonalazódott bennünk, hogy a belga kezdeményezők szívesen utazgatnának Európában és ezt szeretnék más hajléktalan emberek számára is lehetővé tenni. Az AVM delegáltja elmondása alapján egy hét múlva a csoport úgy döntött, hogy nem lép be a HOPE (Hajléktalan Emberek Európában) ernyőszervezetbe, mely már ősszel meg is alakult jogilag először Antwerpenben, majd most Dániában.

Az AVM csoportot azonban 2018-ban meghívták a németországi 3. találkozóra, ahová végül is két női aktivista utazott nyelvtudás nélkül. Valamelyest még így is be tudtak kapcsolódni a speciálisan női hajléktalanokat érintő problémák megbeszélésébe, hiszen az AVM-nek ebben komoly tapasztalatai voltak.

Idén a HOPE nem az AVM csoportot, hanem a Fedél Nélkül (FN) utcalapot kereste meg a találkozó ügyében. Ennek két oka is volt. Az egyik, hogy az FN idén lépett be az utcalapok világszövetségébe. A másik pedig az, hogy az FN éppen ekkor kérte meg a német szervezőket, hogy lépjenek be egy Erasmus pályázatba, ami négy ország érzékenyítő programjainak tapasztalatcseréjét segíti. Végül is az Első Kézből a Hajléktalanságról (EKH) érzékenyítő program 3 tagja – mind AVM tagok is – és egy pécsi hajléktalan tolmács lett delegálva. A tolmácsukat utolsó pillanatban elvesztő csak magyarul beszélő delegáltak már a müncheni pályaudvaron nehézségbe ütköztek, melyet az a szerencse oldott meg, hogy a 26 pénztárból pont ahhoz kerültünk, melyben egy exmagyar pénztáros hölgy ült.

Végül is meglepően simán érkeztünk meg 10 órás utazás után Herzogsägmühlébe. Sikerült elhelyezkednünk az üdülőcentrum sporttelepén. Csurika a focipálya mellett verte le a saját sátrát, Taki az egyik Johanneskreuzer sátorba fészkelt be, míg én a betegszobának kinevezett bárban találtam magamnak egy vaságyat.

37 német városból és községből, valamint 4 európai országból (Dánia, Finnország, Ausztria, Magyarország) érkeztek résztvevők. A 6 munkanap során legalább 50 kis találkozó volt. Csurika hősiesen minden női csoportban részt vett, két alkalommal a Szegeden szabadnapos szakács fia tolmácsolt, a többin meg a google. Talán a legfontosabb találkozók a nemzetközi szervezői megbeszélések lehettek, melyre már én is elmentem Takival, hogy minimális angol és német nyelvtudásunkkal és tapasztalatunk által jelezzük: a távolságok legyőzésére a regionális találkozók lehetnek a megoldás. Ez végül is bekerült a zárónyilatkozatba is. Ennyit tudtunk igazából segíteni, és én mint egyén beléptem a HOPE-ba. Az ígéretek szerint a HOPE 7. évére, jövőre már el fogják tudni fogadni a szervezet alapszabályát. Valamint még annyit, hogy az én inspirálásomra indult el a pingpongozás. Ez a sport ugyanis minden betegségemre gyógyír és a számokat mindkét nyelven jól ismerem.

Mi is felajánlottunk két előadást, de tolmács hiányában lemondtuk. Bemutattuk volna az AVM aktivista tevékenységeit és az Első Kézből a Hajléktalanságról érzékenyítő program interaktív előadását. Megnéztünk két német nyelvű előadást, melyet leginkább a pantomin nyelvén értettünk meg. Még az én kritikus szememnek is nagyon tetszett mindkettő. Az a végső jelenet volt a csúcs, amikor az utcán élő hajléktalan embereket három focihuligán éppen ütni készült, és ez a kimerevített kép lett az előadás vége.

A hazaút során még három órát sétáltunk Münchenben és a pályaudvaron búcsúképpen vásároltunk Takival egy-egy korsó sört a sör fővárosában, amit gyorsan fel is raktam a kulcstartómra. Tanulságképpen megjegyzem, hogy nyelvtudás nélkül lehet ugyan jól pihenni, de tapasztalatot cserélni nem igazán!

You may also like